Még ez is! - Új baj tornyosul a britek feje fölött

Nem elég, hogy a britek kiszavazták magukat az Európai Unióból, az autópiacuk is visszaesett, pedig ilyenre az elmúlt négy évben csak egyszer volt példa.
Szász Péter, 2016. július 6. szerda, 16:51

Júniusban 0,8 százalékkal 255 766 darabra esett vissza a brit autópiac, vagyis kevesebb autót helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban  - írja az Autonews.

Bár könnyű lenne a rossz adatot a Brexitre fogni, azokat a kocsikat, amelyeket júniusban helyeztek forgalomba, már a 23-i népszavazás előtt megrendelték. Az viszont szinte biztos, hogy sokan meggondolják majd, hogy ebben a helyzetben lecseréljék-e autójukat. Hogy ez mit jelent, azt majd a következő hónapokban fogjuk látni.

A Ficth szerint egyébként a gazdaság lassulása és a fogyasztói bizalom csökkenése miatt vissza fognak esni a brit újautó-eladások.

Abból a szempontból a mostani adatoknak is van köze a kilépéshez, hogy a kormánynak nagyon sürgősen tennie kell valamit, hiszen az autóipart enélkül is komoly sokk fogja érni. A brit autóipari szövetség elnöke szerint az első, hogy visszaállítsák a gazdaságba vetett bizalmat.

Az első félévben egyébként 3,2 százalékkal nőtt az autópiac Nagy-Britanniában, ez 1,42 millió forgalomba helyezést jelent.

Júniusban a német autópiac 8 százalékkal nőtt, a francia 0,8-cal, az olasz 12-vel, a spanyol pedig 11-gyel.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK