A hír hatására az euró dollárhoz viszonyított árfolyama meredek esésbe kezdett, a német államkötvények hozamai pedig 2,5 bázisponttal emelkedtek. Az euró jegyzése délután egy óra előtt öt perccel napi mélypontján, 1,2755 dolláron állt, ami 0,30 százalékos napi veszteséget jelent.

A források egybehangzóan megerősítették, hogy az ECB-ben már elkezdték kidolgozni a terveket, amelyek révén vállalati kötvényekre is kiterjesztik a hétfőn elindított eszközvásárlási programot. Egyikük úgy fogalmazott, nagy nyomás nehezedik az EKB, hogy elinduljon ebbe az irányba. A vállalati kötvények vásárlásának lehetőségét firtató kérdésre a frankfurti székhelyű jegybank szóvivője úgy válaszolt a Reutersnek, hogy "a kormányzótanács nem hozott ilyen döntést".

A kormányzótanács decemberi ülésén dönthet az elképzelésről, de nem biztos, hogy megteszi ezt a lépést. Ha azonban a vállalati kötvények vásárlása mellett teszi le a voksot, a másodlagos piacon 2015 első negyedévében megkezdődhetnek a beszerzések a Reuters forrásai szerint.

Az ECB szeptember elején döntött arról, hogy euróban denominált, fedezett kötvények és eszközfedezetű értékpapírok (ABS) vásárlásába kezd. Az eszközvásárlási program futamideje legalább két év lesz.

Az eszközfedezetű értékpapírok hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, amelyek értéke és hozama az alapjául szolgáló mögöttes eszközök összességéből származik. A konstrukció szerint az euróövezeti kis- és közepes vállalatoknak nyújtott kereskedelmi banki hiteleket értékpapírosítanák, és az ECB ezen értékpapírokból vásárolna. A bankok az ilyen értékpapírok kibocsátásával megosztják a befektetőkkel a nemteljesítés kockázatát. A fedezett kötvénynél a kibocsátó csődje esetén előre meghatározott biztosíték, például ingatlan áll a papír mögött, így nem képzelhető el a teljes értékvesztés.

A jegybank hétfőn kezdte meg euróövezeti hitelintézetek által kibocsátott, euróban jegyzett, lakossági és üzleti ingatlankölcsönökkel fedezett kötvények vásárlását. Ez segített az ilyen kölcsönökkel legjobban terhelt francia és dél-európai bankok részvényeinek - az ottani tőzsdemutatók is felülteljesítettek emiatt -, de a vezető piacok érzéketlenek maradtak, mert a befektetők nem tartják elegendőnek az ECB június óta bevezetett, illetve ígért likviditásnövelő intézkedéseit sem a gazdaság, sem a részvényárak általános fellendítésére.