Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az európai uniós tagországok külügyminiszteri találkozóját követően nyilatkozva Martonyi megerősítette, hogy az ülésen a szankciók szigorításáról döntöttek a damaszkuszi rezsimmel szemben.

Mint mondta, a most megerősített fegyverszállítási tilalom az ellenzékre is vonatkozik, de az utóbbit közös nyilatkozatuk szerint minden más területen támogatásban részesítik.
Martonyi János jelezte: a következő napokban esedékes tájékoztatás alapján el kell dönteni azt is, hogy Magyarország tarthat-e még személyzetet damaszkuszi nagykövetségén, vagy erre már nincs lehetőség.

Még 174 magyar van az országban

Kaleta Gábor, a külügyi tárca sajtófőosztályának vezetője hétfőn az MTI-nek ugyanakkor azt mondta, hogy még 174 magyar tartózkodik Szíriában, ők a Külügyminisztérium többszöri kérése ellenére sem hagyták el az országot. Legutóbb július 6-án kérték a magyar állampolgárokat arra, hogy ne utazzanak Szíriába, illetve az ott tartózkodók azonnal hagyják el az országot.

Szíriában kaotikus a helyzet, akár a diplomáciai negyedben is előfordulhatnak fegyveres összetűzések, hiszen az összecsapások a rendszer eddigi "biztos támaszait", Aleppót és Damaszkuszt is elérték - közölte.

Kiemelte, a magyar nagykövetség változatlanul ellátja feladatait a szíriai fővárosban, a külképviselet egyúttal Kanadát, Ausztráliát és Nagy-Britanniát is képviseli. A tárca a követség munkájával kapcsolatban is napi szinten tájékozódik a szíriai fejleményekről - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy Magyarország mindig is az erőszak azonnali beszüntetését szorgalmazta Szíria ügyében.