Az euróövezeti szolgáltatások Reuters által közölt beszerzőimenedzser-mutatója (PMI) februárra 38,9 pontra esett a januári 42,2 pontról - idézi az MIT az előzetes becslést. Az elemzők viszont javulást, azaz a teljesítménycsökkenés tempójának mérséklődését várták, átlagosan 42,5 pontra számítottak februárban. A mutató februári értéke kilencedik hónapja jelezte a teljesítmény csökkenését, rendre ötven pont alatti értékekkel. Januárban a visszaesés kissé lassult, de a jelek szerint ez csak átmeneti volt. Az euróövezeti feldolgozóipar beszerzőmenedzser-mutatója februárra 33,6 pontra, a felmérés közel tizenkét éves történetében a legalacsonyabbra esett a januári 34,4 pontról, szintén az előzetes becslés szerint. Az elemzők itt is némi javulást, 35,0 pontot vártak februárban. Ez a mutató ugyancsak kilencedik hónapja jelzett teljesítménycsökkenést, és itt is gyorsult a romlás, miután januárban étmenetileg lassult a visszaesés. A decemberi mutató, 33,9 ponton, az előző mélypont volt e felmérés történetében. A becslések tovább erősítik azt a piaci várakozást, amely szerint az Európai Központi Bank (ECB) a jövő hónap elején folytatja a kamatcsökkentést. Az enyhítést az ECB vezetői már is harangozták, mindjárt a legutóbbi vágás után január elején. A piacon fél százalékpontos csökkentésre számítanak a mostani, 2,00 százalékos ECB-alapkamathoz képest. Az Európai Bizottság januárban 0,9 százalékos átlagos GDP-növekedést becsült az euróövezetben 2008-ra, idénre 1,9 százalékos visszaesést, jövőre 0,4 százalékos növekedést jósolt. 2007-ben 2,7 százalékos volt az átlagos GDP növekedés az euróövezetben. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2,0 százalékos visszaesést valószínűsít az euróövezetnek erre az évre, és 0,2 százalékos GDP-növekedést jövőre.