Nem a kezeléstől való félelem, hanem a pénzhiány miatt nem járnak a lengyelek fogorvoshoz, 90 százalékuknak túl drága a fogászati kezelés - írta a wyborcza.biz a dentysta.eu megrendelésér készült felmérés alapján. Noha nem futja maszek orvosra, nagyon ritkán mennek el az állami egészségügyi ellátás keretében rendelő fogorvoshoz.

Míg 1978-ban ezt a lehetőséget 92 százalékuk használta ki, 20 évvel később csak 60, jelenleg pedig alig 28 százalékuk él vele. Ez nem csoda, hiszen bár ez a fajta fogorvosi kezelés ingyenes, minden plusz, amely nélkül a páciens nem tudja használni a fogait, többe kerül, mint egy maszeknél a kezelés. Ilyen plusz a legegyszerűbb érzéstelenítés és fehér tömés.

Drágább

Ezért az emberek inkább a magánorvost választják. A magánrendelőben egy fogtömés ára 100-180 zloty (7,5-13,5 ezer forint), míg egy fogbeültetés háromezer zlotynál (230 ezer forint) kezdődik. Az egész kezelési folyamat akár 80 ezer zlotyba (hatmillió forint) is kerülhet, így nem csoda, hogy az emberek ere a célra hitelt vesznek fel. Becslések szerint a magánfogorvoshoz járók 40 százaléka ezt teszi - erre már a fogorvosi rendelők is lehetőséget kínálnak.

Olcsóbb

Olcsóbb a fogorvosi vizit Ukrajnában vagy Fehéroroszországban. Ott már 25 zlotyért kihúznak egy fogat, a gyökérkezelés szintén ennyi a hazai 300 zloty helyett, egy fogbeültetés 1500 zlotynál kezdődik, az érzéstelenítés pedig hat zlotyt kóstál. A minőségben sokan kételkednek, illetve félnek attól is, hogy a határon sokat kell várni, de egyre több az elégedett páciens, akik az interneten osztják meg tapasztalataikat másokkal. Ez aztán tovább növeli a kelet-keleti fogturizmust.

Bár a lengyeleknek drága, Európában Lengyelország azok között az országok között van, amelyek a legkedvezőbb fogászati árakat kínálják a nyugati fogászati turistáknak. Bulgária, Csehország és Magyarország mellett Lengyelország is rendkívül népszerű orvosi turisztikai célpont. Szívesen jönnek a németek, a britek, az írek, a belgák és a dánok, illetve a külföldön élő lengyelek is.

A lengyel rendelők a legújabb technológiákat használják, kiváló szolgáltatást kínálnak, más országok áraival összehasonlítva több száz százalékkal alacsonyabb áron. A valutaárfolyamot, az utazási költséget és a tartózkodás kiadásokat is figyelembe véve igen jól járhatnak a nyugati polgárok.

A fotó forrása: Pixabay