Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő nemrégiben jelentette be az úgynevezett szolidaritási adó bevezetésének tervét, amely szerint a leggazdagabbaktól beszedett különadóból bővítenék a rokkantak járandóságait. A szaksajtó azt találgatja, mekkora összeget mozgatna meg az új közteher - derül ki a gazeta.pl cikkéből.

A Rzeczpospolita című lap számításai szerint az új adó havonta akár több ezer zlotyval is megterhelné azokat, akik havi keresete meghaladja a bruttó 25 ezer zlotyt (1,88 millió forint). A számoláshoz elsősorban Morawiecki szavai adtak útbaigazítást, amelyek szerint azoknak kellene fizetniük az új adót, akik legalább csak fél százalékkal többet kapnak havonta, mint a legjobban kereső lengyelek.

Emellett figyelembe vették a becslésnél a rokkantaknak járó segélyek költségeit, amelyek évente több milliárd zloty kiadást jelentek az államháztartásnak. A harmadik tényező, amivel számoltak az állásban lévő lengyelek száma: a Rzeczpospolita szerint a vállalkozásoknál és a költségvetési szerveknél összesen 9,2 millióan dolgoznak.

Meglepett szaktárca

Teresa Czerwinska pénzügyminiszter  bejelentette, hogy az új adó első javaslatát május közepéig hozzák nyilvánosságra. A szolidaritási adóból befolyó pénzből azt az alapot kell erősíteni, amelyet a múlt héten a kormányfő hívott életre a rokkantak megsegítésére.

A miniszterelnök a szaktárcát is meglepte a javaslatával. Morawiecki nem csak ezzel az adóval állt elő nemrégiben a kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) konvencióján, hanem olyan ígéretekkel is, mint amilyen például a diákoknak szóló kedvezmény, az idősek támogatásának új programja vagy a helyi utak modernizálásának terve.

Módosítani kell

Czerwinska beszámolt arról is, hogy az ország konvergenciaprogramja még nem számol a miniszterelnök új javaslataival. Az állami finanszírozás következő hároméves programja készítésekor ezeket még nem ismerték, így módosítani kell a tervet. Ugyanakkor a szakminiszter szerint még az új elképzelések sem öltöttek végleges formát, csak a diákok kedvezménye biztos. Ezt a lehető leggyorsabban meg akarják valósítani, amire évi 1,4 milliárd zlotyt szánnak - írta a Business Insider Polska.

A kormány 2016-tól számos adórendszerreformot vezetett be, amelyeknek köszönhetően nőttek az adóbevételek. 2017-ben a GDP 21 százalékát hozták, ami 0,4 százalékos emelkedés 2016-hoz képest. Csak az áfából 30 milliárd zlotyval több folyt be, mint 2016-ban, ám a szakminiszter úgy véli, hogy sok még a tennivaló, miután ebből az adóból további nagyjából 25 milliárd zlotyt gereblyézhetnének össze.

A PiS tervei szerint az államháztartási hiánynak 2021-re a GDP 0,7 százalékára kellene esnie. Ha ezt sikerülne elérni, akkor az államadósság az EU-s számítási módszer szerint fokozatosan a GDP 46 százalékára mérséklődne 2021-re.

A fotó forrása: Shutterstock.