Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Andrzej Duda lengyel államfő három héttel a lengyelországi elnökválasztás első fordulója előtt bejelentette, hogy ha megtarthatja pozícióját, akkor kezdeményezni fogja egy voucherrendszer bevezetését, amellyel a családok hazai nyaralását ösztönözné-segítené - adta hírül a Radio Poland. A már jól bevált 500 zlotys (körülbelül 40 ezer forint) támogatáshoz tartaná magát.

Duda a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje, amely 2015-ös hatalomra kerülése után minden második, harmadik stb. gyermek után 500 zlotys plusz családi pótlékot vezetett be - sokak szerint már a parlamenti választást is ennek ígéretével nyerték meg. Az államfő 2021 végéig felhasználható 500 zlotys vouchere szintén gyermekenként járna és a belföldi idegenforgalomban lenne felhasználható.

Természetesen azzal indokolja a nagyvonalú osztogatást, hogy így segítene a koronavírus-járvány miatt bajba került hazai turisztikai ágazaton, miközben a családok is jól járnának. A vouchert a háztartások anyagi helyzetétől függetlenül osztogatnák.