Az európai hadiipari fejlesztések összehangolására szolgáló ügynökség büdzséjét most fogják először növelni 2010 óta, szakértők szerint ez annak köszönhető, hogy a tanácsülésen az Egyesült Királyság ezúttal nem akadályozta meg az emelést.

A költségvetés növelése mindazonáltal inkább szimbolikus jelentőségű, az EDA az ideinél 1,6 százalékkal több pénzből, 31 millió euróból gazdálkodhat 2017-ben. Az ügynökség 6,5 százalékos emelést szeretett volna elérni sajtóhírek szerint.

A tanácsülés résztvevői emellett a közös uniós katonai műveletek, illetve az Európai Unió és a NATO közötti együttműködés erősítésének kérdését is megvitatták, a tanácskozás ezen részén Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkár is jelen volt.

A szakminiszterek hétfőn abban egyeztek meg, hogy az Európai Uniót a jelenleginél függetlenebbé kell tenni az Egyesült Államoktól a védelempolitika terén.

Az Európai Védelmi Ügynökséget 2004-ben hozták létre azzal a céllal, hogy javítsa az EU védelmi képességeit - különösen a válságkezelés területén -, előmozdítsa a fegyverkezési együttműködést, megerősítse az uniós védelmi ipar alapjait, versenyképes európai védelmi felszerelési piacot teremtsen, illetve támogassa a kutatást, a kontinens védelmi ipari és technológiai potenciáljának megerősítése érdekében.

Képünk illusztráció.