Az EU-val kötött stabilitási paktumban a spanyol kormány az elmúlt évre 4,2 százalékos deficitcélt vállalt. Az Európai Bizottság már a múlt héten bejelentette, hogy a dél-európai ország nem teljesítette a tavalyi hiánycélt, amely számításaik szerint 4,8 százalék lett.

Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért, valamint az adó- és vámügyért felelős biztosa ismét kérte az idei költségvetés kiigazítását, hogy a vállalt hiánycélt tartani lehessen. Ezt korábban a spanyol kormány elutasította.

Mariano Rajoy késznek mutatkozott arra, hogy kérjék Brüsszeltől a vállalt célok teljesítésének átütemezését. Hangsúlyozta, hogy szerinte Brüsszel rugalmasságot és megértést tanúsít azon országok felé, amelyek elkötelezettek a hiánycsökkentés mellett. Spanyolország is ilyen, ezt az is bizonyítja, hogy az utolsó kormányzati ciklusban az államháztartási hiányt 9,1 százalékról 4,5 százalékra mérsékelte. A spanyol kormány azt vállalta, hogy idén év végére 3 százalék alá csökkenti a deficitet, amely elképzeléseik szerint 2017-re 1,4 százalék, 2018-ra 0,3 százalék lett volna.

Spanyolországban a szocialista párt (PSOE), amely jelenleg az uralkodó felkérése alapján megpróbál kormányt alakítani, programjában azt javasolta, hogy tárgyalják újra Brüsszellel az államháztartási hiánycél teljesítését. Úgy látják, hogy 2019-re vállalható az egy százalék GDP-arányos deficit teljesítése.