Lehet-e a Cuomo-mozgalom az amerikai Demokrata Párt jövője? - teszi fel a kérdést National Review annak kapcsán, hogy a párt egy csoportja azt szeretné, ha Andrew Cuomo, New York állam kormányzója lenne a demokraták elnökjelöltje a 2020. novemberi elnökválasztáson. Ezzel nyílt vita indult arról, hogy a párt Milwaukee-ben tartandó nyári konvencióján ne Joe Biden volt alelnököt vagy Bernie Sanders szenátort, a két versenyben maradt elnökjelölt-aspiránst jelöljék, hanem Coumót. Magánbeszélgetéseken egyesek világossá teszik, hogy úgy látják: Biden, aki jelenleg befutónak látszik a jelölésért, a koronavírus-járvány amerikai kitörése óta csak botladozik, így valaki mást kellene találni helyette.

Cuomo imázsa viszont igen magasra hágott a járvány kapcsán, ugyanis államában különös kegyetlenséggel pusztít a kór, és a kormányzó az első pillanattól - jóval megelőzve Donald Trump elnököt is - kőkemény intézkedésekkel harcol - ahogy ő mondja - minden egyes ember életéért, akit megfertőz a kórokozó New York államban. Charles Pierce, az Esquire magazin politikai bloggere úgy interpretálja határozott intézkedéseit, hogy ezzel saját magát tette azzá a vezetővé, akire az országnak a jelenlegi helyzetben szüksége van.

Hogy tetszik lenni Biden bácsi?

A demokratákat egyre jobban aggasztja, hogy az egészségügyi és gazdasági válság kitörése óta Biden egyre kevésbé látszik annak az erős vezetőnek, aki Trump esélyes kihívója lehet. Lloyd Constantine politikai tanácsadó olvadó jégkockának látja a volt alelnököt, ahogy mondja: rossz azt tapasztalni, hogy a korábbi éles eszű vezető leépül egy tisztességben megőszült, obsitos politikai katonává.

Biden a járvány kitörésekor, amikor leálltak az előválasztások, eltűnt a színről. Eközben Cuomo berobbant a médiába: napi említési százaléka az állandóan szereplő Trumpéval is összevethető (volt olyan nap, amikor az övé 1,4, az elnöké 2,9 százalék volt). Ezt érzékelve a volt alelnök tanácsadói berendeztek neki egy stúdiót a lakása pincéjében, amelyben szerencsétlen, amatőr videók készülnek róla. Szavai elakadnak, rosszul említi az amerikai államok kormányzóinak nevét és látszik, ahogy kinéz a kamera mögé tanácsot kérve segítőitől.

Hogyan indulhatna?

Miután Cuomo nem indult eddig egyetlen előválasztáson sem, s így nincsenek elektorai, akik rá szavaznának a konvención, kérdés, hogyan szállhatna be az elnökjelölt-aspiránsok versenyébe. Szakértők szerint erre esélyt ad, hogy március óta elhalasztották az előválasztásokat, ezért még benevezhet azokra. Emellett van példa arra, hogy valaki nulla előválasztási részvétellel elnökjelölt legyen.

Wendell Willkie üzletember éppen így jelent meg 1940-ban a republikánusok konvencióján, mondván: tízezer megyei politikai klub támogatását élvezi. Ki tudja, veszített volna-e Franklin D. Roosevelttel szemben, ha 1940 nyarán nem izzik fel az európai háború Franciaország náci lerohanásával. Végül egész jól szerepelt, 55-45 százalékos arányban kapott ki.

Fordulatok

Joe Biden egy évvel ezelőtt úgy kezdte a Demokrata Párt elnökjelölt-választási kampányát, hogy magasan vezetett kihívói előtt. Aztán az elő előválasztások után majdnem kiesett a versenyből, miközben mindenki Sanderst látta a befutónak, majd február végén feltámadt, és megállíthatatlannak látszott - egészen a járvány amerikai megjelenéséig. Úgy tűnik tehát, ebben a meccsben bármi előfordulhat.

Kérdés persze, mit szól mindehhez Cuomo. Egyelőre nagyon határozottan tagadja, hogy elindulna az elnökségért, de a Forbes szakírói szerint a média, amely minden erejével keresi az elnök esélyes kihívóját, óriási nyomást gyakorolhat rá. Az elmúlt hetekben bizonyította, hogy sok mindent - határozottságot, világos beszédet, energikusságot - kínálhat, amit Biden nem. Sajátos jele előretörésének, hogy a fogadóirodák annak ellenére kötnek fogadásokat elnökjelöltté válására, hogy el sem indult. Még érdekesebb, hogy nagyobb esélyt adnak erre, mint Sandersnek. Ebben a meccsben még Biden vezet.