Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Vlagyimir Putyin kétségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy negyedszer is elindul-e Oroszország államfői tisztségének megszerzéséért - idézte a Moscow Times a CBS hálózat riporterének, Charlie Rose-nak adott interjúját. A beszélgetés teljes szövegét a Kreml weboldalán is nyilvánosságra hozták. Rose arról kérdezte az államfőt, hogy tervei szerint meddig maradna Oroszország élén.

A válasz meglehetősen meglepő volt. Putyin azzal kezdte, hogy ez számos tényezőtől függ, de azonnal hozzátette, hogy ezek között szerepelnek saját érzései is. Alapvetően két feltételt kell figyelembe venni annak meghatározásához, hogy meddig folytathatom még a szolgálatomat - fejtegette. Mindenekelőtt természetesen az alkotmányos előírásokat. Ezeket semmiképpen sem szegem meg.

Ugyanakkor nem vagyok biztos abban, hogy ki kellene használnom az összes rendelkezésemre álló alkotmányos lehetőséget. Hogy mit teszek, az függeni fog Oroszország helyzetétől, a világpolitikai szituációtól és a saját érzéseimtől - tette hozzá.

Eddig nem hezitált

Nem ez volt az első eset, hogy arról faggatták Putyint, folytatni szándékozik-e első számú vezetői pályafutását a következő elnökválasztás után is vagy sem. A válasz azonban változott. A Wall Street Journal 2012-ben idézte, amit külföldi újságíróknak mondott a folytatásról: ez természetes, ha minden jól megy és az emberek is ezt akarják.

Putyin harmadik elnöksége 2018-ban jár le. Ez az első hatéves államfői periódus az új szabályoknak megfelelően. Dmitrij Medvegyev elnöksége idején, 2008-ban hosszabbították meg ezt az időszakot négy évről hat évre.

Cserebere

Vlagymir Putyint 2000-ben választották meg először Oroszország államfőjének, majd 2004-ben újraválasztották. Az orosz törvények két periódusban korlátozzák egy személy elnökségét, ezért 2008-ban Dmitrij Medvegyev miniszterelnök követte ebben a székben, míg ő kormányfő lett. A csere nyomán a hatalom súlypontja is áttevődött az államfőtől a miniszterelnökhöz.

Az újabb helycserét 2012-ben ejtették meg, összhangban négy évvel korábban kötött megállapodásukkal. Putyin választási győzelme azonban nem volt felhőtlen: Moszkvában tömegtüntetések fogadták visszatérését az elnöki székbe.

Ha úgy dönt, hogy negyedszer is megválasztatja magát, akkor az újabb hat évvel ő lehet a leghosszabb ideig hatalmon lévő vezető Oroszországban a véres kezű Joszif Visszarionovics Sztálin diktátor után. Putyin népszerűségi mutatója a Levada közvélemény-kutató intézet adata szerint júniusban érte el csúcsát: az oroszok 89 százaléka támogatta. A Krím félsziget 2014. márciusi annektálása után ugrott meg a mutató, amely 2012-2013-ban valamivel 60 százalék felett alakult.