Az idei 32. játékhetében közel bruttó 20 milliárd forintért (nettó 17 milliárd) játszhatnak az Eurojackpot játékosok. Ez az összeg a negyedik legnagyobb várható főnyeremény az idei évben és közel háromszorosa az eddigi legnagyobb magyar lottónyereménynek, amelyet szintén ezzel a játékkal vihettek haza.

Ha csupán az idei évet vesszük alapul, igazán sikeres periódus áll a magyar Eurojackpot játékosok mögött, hiszen az 1., a 14., a 21. és a 24. játékhéten is született 5+1-es magyar találat. Az öt nyereményben közös, hogy összegük minden esetben meghaladta a 100 millió forintot.

Ha hazai játékos viszi el a főnyereményt, akkor azzal egyből az 57. legvagyonosabb ember lenne az országban A 100 leggazdagabb 2019-es kiadvány rangsora alapján.

Az Eurojackpot sorsolását ezen a héten is pénteken, 21 és 22 óra között tartják a finnországi Helsinkiben. Ezt a játékosok a számhúzást követően, felvételről nézhetik meg a Szerencsejáték Zrt. Youtube csatornáján.

Az augusztus 2-i sorsolást itt tudja megnézni:

A játék

Az Eurojackpot egy nemzetközi játék, ami 2012 márciusában indult és jelenleg 18 országban játszható (Izland, Finnország, Norvégia, Svédország, Dánia, Észtország, Lettország, Litvánia, Hollandia, Németország, Csehország, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Olaszország, Spanyolország és Lengyelország).

A játékban Az "A" mezőn 50 számból 5-t, a "B" mezőn pedig 10 számból 2-t kell megjelölni. Akkor nyerhet a hetente megrendezett sorsoláson, ha az "A" és "B" mezőben elért találatok száma legalább 3.

Kombinációs játékban több számot is meg lehet adni, mint amennyi egy alapjátékban megjátszható. A kombinációk mindegyikében szerepelni fognak a választott fix számok, a fennmaradó helyeken pedig a kombinációs számok szerepelnek az összes lehetséges módon.

Egy alapjáték ára hozzávetőlegesen 2 eurónak megfelelő összeg forintban. Az árat az MNB által meghatározott euró-forint árfolyam heti átlaga alapján határozzák meg sávos rendszerben. A sávos rendszer biztosítja, hogy az árváltozás ne legyen gyakori.

A kombinációs játék részvételi díja az alapjátékok számának és az alapdíjnak a szorzata.