Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

David Kostelancik követtanácsos és a Nagykövetség vezető diplomatái köszöntötték Cornstein nagykövetet és feleségét, Sheila Cornsteint ma délután a Liszt Ferenc repülőtéren. A magyar kormány nevében Magyar Levente államtitkár üdvözölte őket - írta a portál által hivatkozott Facebook-bejegyzésében a budapesti amerikai nagykövetség.

Február 13-án jelent meg a washingtoni Fehér Ház honlapján, hogy Donald Trump amerikai elnök David B. Cornstein New York-i üzletembert készül az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének jelölni.

A szenátus külügyi bizottsága előtti meghallgatáson a New York-i milliárdos üzletember hangsúlyozta, hogy korábbi üzleti tapasztalatai, a kormányzati szférában végzett munkája és jótékony szervezetekben vállalt szerepe alapján felkészültnek tartja magát a nagyköveti feladatok ellátására. Elsődleges feladatának tekinti az amerikai-magyar kapcsolatok erősítését. Ezen belül is arra kívánja majd bátorítani a magyar kormányzati tisztségviselőket, hogy segítsék az amerikai érdekek és az amerikai és demokratikus értékek érvényesülését. Konkrétan a szólás-, a sajtó- és a vallásszabadságot nevezte a számára legfontosabb értékeknek. "Ezeket illetően nem lehet és nem is szabad megalkudni" - mondta a területről.

A fotó forrása: Facebook/US Embassy Budapest.