Meghalt Hoszni Mubarak

Az egykori teljhatalmú egyiptomi elnök 91 éves volt.
Szabó Dániel, 2020. február 25. kedd, 12:14
Fotó: Getty Images - Mohamed Mostafa/NurPhoto.

Meghalt Hosni Mubarak, az Egyiptomot közel 30 éven át vezető elnök, akit a 2011. évi arab tavaszkor váltottak le. Az egykori diktátor, államelnök 91 éves volt - jelentette az Al Jazeera.

Mubarak 1981-től kezdve szolgált Egyiptom negyedik elnökeként. Mubarak ellentmondásos örökséget hagyott hátra: uralmát részben a korrupció, a rendőrség brutalitása, a politikai elnyomás és a beépített gazdasági problémák jellemezték. Miközben Egyiptomot megnyitotta a külföldi turisták és tőke előtt, részben jóléti államot teremtett, kiterjesztette az ellátórendszer hozzáférhetőségét.

Pályáját katonaként kezdte, 1949-ben csatlakozott az egyiptomi légierőhöz, a következő évben már pilótaként végzett. 1972-ben az egyiptomi légierő főparancsnokává vált.

A következő évben Mubarak nemzeti hőssé vált. A jelentések szerint az egyiptomi légierő a Jom kippuri háború alatt jelentős csapást mért a Sínai-félszigeten izraeli erőire, ekkor pedig már a későbbi elnök irányította a támadásokat. 1981-ben, Anvar Szadat meggyilkolása után lett Egyiptom elnöke.

Viszont dacára a háborús konfliktusnak, Mubarak kulcsfontosságú szereplője volt annak, hogy az arab-izraeli háborúkból kimaradjon Egyiptom, béke legyen a felek között.

Uralma alatt Egyiptom továbbra is az Egyesült Államok kulcsfontosságú szövetségese maradt a térségben - 2011-re évente már 1,3 milliárd dollár katonai támogatást kapott az ország Washingtontól. Ekkor azonban az arab tavasz elsodorta: a demokráciát követelő Tahrír téri tüntetéseket karhatalmi eszközökkel próbálta elnyomni, végül mégis a tömeg kerekedett felül. Ekkor őrizetbe vették.

2012-ben perbe fogták: kisebb korrupciós ügyek miatt három év börtönre ítélték. De tömeggyilkossággal is vádolták, a vád szerint az ő parancsára öltek meg 239 tüntetőt Kairóban. Emiatt elsőfokon 2012-ben életfogytiglani börtönbüntetést kapott, majd másodfokon felmentették. Végül 2017-ben a semmitőszék is kimondta, hogy ártatlan, akkor 89 évesen szabadon távozhatott - írta akkor összefoglalójában az Euronews.

A 89 éves Mubarak 2011-bent történt őrizetbe vétele óta fogsága legnagyobb részét egy katonai kórházban töltötte rendőri felügyelet alatt.

HOZZÁSZÓLÁSOK