Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Karel Gott 1939 júliusában született, a nyugat-csehországi Plzeòben, hatéves korától Prágában élt. 19 éves korától már prágai kávéházakban énekelt, közben pedig opera szakot végzett - írja az énekesről a portál.

Gott 1968-ban az Eurovíziós Dalfesztiválon a Tausend Fenster (Ezernyi ablak) című dallal Ausztriát képviselte. Csehszlovákia ugyanis nem vett részt a versenyen. Akkor a tizenharmadik lett, de még ugyanebben az évben előrukkolt a Lady Carnevallal, ami egy életre megalapozta a sikerét.

1999-ben még New Yorkban is fellépett, 2013-ban például harmincnyolcadjára is első lett a Cseh Csalogány nevű országos szavazáson, amit korábban egyébként Arany Csalogánynak neveztek.

 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport