Meghátrál Brüsszel? Mégsem zárhatják el a pénzeket

A közép-európai térségnek folyósítandó kohéziós alapot mégsem csökkentik jelentősen az új, 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetésben - értesült az MTI szerint kedden több lengyel sajtóforrás. A hírt megerősítette Konrad Szymanski, az EU-ügyekért felelős lengyel külügyminiszter-helyettes is.
Szabó Dániel, 2018. május 1. kedd, 16:13
Fotó: Shutterstock

Az Európai Bizottság szerdán mutatja be a 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetési tervezet keretszámait. A lengyel közszolgálati rádió kedden nem hivatalos forrásaira hivatkozva arról számolt be: a brüsszeli testület aznap virradóra letett a kohéziós, valamint a közös agrárpolitikára (KAP) szánt alapok jelentős csökkentéséről. A kohéziós alapokat a javaslat szerint végül 10 százalékkal, a mezőgazdasági támogatásokat pedig 5 százalékkal csökkentik. A kevésbé fejlett régiók felzárkóztatására így 392 milliárd eurót, a mezőgazdaságra 336 milliárd eurót szánnának a hétéves ciklusban.

Az RMF FM lengyel kereskedelmi rádió kedden felidézte: a kohéziós alapokat eredetileg 15 százalékkal, a mezőgazdasági támogatásokat pedig 17,5 százalékkal csökkentették volna a jelenlegi kerethez képest. Lengyelország és a térség többi országai is sok milliárd euróval kisebb támogatáshoz juthattak volna.

A lengyel médium szerint a drasztikus csökkentéstől az Európai Bizottság azután áll el, hogy több uniós állam képviselője tiltakozott az ilyen megoldás ellen, mindenekelőtt Mateusz Morawiecki lengyel, Orbán Viktor magyar kormányfő, valamint - a mezőgazdasági források esetében - Emmanuel Macron francia elnök. A politikusok a lengyel rádió szerint jelezték, hogy a költségvetést megvétózhatják.

Az RMF FM tudósítója szerint a kohéziós és a mezőgazdasági alapok helyett kevesebb pénz jut majd a tudományos kutatások és az innovációk támogatására.

A kohéziós alapot továbbá is mindenekelőtt a bruttó hazai termék (GDP) számaihoz kötik, ami a közép-európai országoknak kedvez, nem pedig más, szociális jellegű mutatókhoz, mint például a munkanélküliségi ráta, ami viszont a dél-európai országoknak lenne előnyös - tudja az RMF FM.

A lengyel média értesüléseit megerősítette kedden Konrad Szymanski, aki a PAP hírügynökségnek elmondta: Varsónak "az utolsó pillanatban sikerült megvédenie a térség érdekeinek jelentős részét". Figyelmeztetett viszont: az Európai Bizottság költségvetési tervezetének szerdai bemutatása csak az eleje lesz a 2020 utáni uniós költségvetésről szóló tárgyalásoknak.

Ezek majd "nagyon nehezek" lesznek, kontinensünk északi része "nagy nyomásnak van kitéve a vágások tekintetében, gyakran a populista, illetve nyíltan Európa-ellenes erők részéről" - mondta a diplomata. Fontos tényezőnek említette többek között a migrációs válságot, valamint a dél-európai országokban fennálló nagyarányú munkanélküliséget.

A fotó forrás: Shutterstock.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix5, 2018.05.01 22:21

@Bahnsteig_Eins:
Minek lépnének be, te már úgy is ott vagy!
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2018.05.01 22:17

Most, a hosszú hétvégén sok-sok hülyenyugger utazott a buszokon, tömegközlekedésen, persze ingyen, az ingyenélők, és nagy pofával "vitatták" a politikai fejleményeket, az adónkból kitartott féleszű ingyenélők. "Épül, szépül", nyöszörögték a fogatlan, féleszű, ingyen utazó és ingyen élő hülyenyuggerek, majd politizálni kezdtek: "a kommunisták!" - visították immár, az adónkból kitartott ingyenélők.

Szóval, mindenben egyetértettek a féleszű hülyenyuggerek, csak arról nem beszélt egyik féleszű sem, hogy mikor lép be a nyuggerszövetkezetbe...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

729961, 2018.05.01 17:28

Nahát.....! DDD
De legalább örömködhettetek egy jót.......
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html