Meghökkentő adatok a németekről - nem kér a menekültekből a volt NDK?

Míg a közelmúltban kirobbant európai menekültválság során Németország a befogadás szimbóluma lett, a Washington Post összeállításából kiderül, hogy a "Wilkommenskultur" inkább a nyugati tartományokra jellemző. Ezzel szemben a keleti országrészben sokkal elutasítóbbak a migrációval szemben, amellett, hogy jóval kevesebb bevándorlót is fogadtak a legutóbbi, 2015-ös adatok szerint. De mégis miért van ekkora eltérés a két országrész között?
Napi.hu, 2016. november 19. szombat, 19:56
Fotó: MTI/EPA

Miközben az összes - Berlinnel együtt - hat kelet-németországi tartományban egyenként kevesebb, mint 50 ezer fő volt az abszolút migráció tavaly, addig a négy legnagyobb nyugat-német tartomány egyaránt 100 ezernél több betelepülővel gyarapodott, s volt, amelyikben az új érkezők száma felülmúlta a 270 ezret. Itt csak két tartomány volt, amelyben 50-100 ezer közötti új érkezővel növekedett a népesség, s mindössze a két legkisebb nyugati tartományban volt 50 ezer fő alatt az abszolút migráció.

A portál, a német statisztikai hivatal és a Kiel Intézet adatait felhasználva kimutatta, hogy a százezer lakosra vetített erőszakos menekültellenes akciók száma, a legtöbb nyugati tartományban 0 és 1 között volt, csak Bajorországban (1,1), Hamburgban (1,3) és Észak-Rajna-Vesztfáliában (1,3) volt ennél több némileg. Ezzel szemben keleten minden tartományban 3-nál több atrocitás jutott százezer lakosra - a sort Berlin (6,1) Mecklenburg- Előpomeránia (6,7) és Szászország (9,7) vezeti. A toleránsabb nyugattal szemben tehát ott állnak az egykori NDK-t alkotó szövetségi tartományok, ahol, bár jóval kevesebb bevándorlót fogadnak, az idegenellenesség mégis kicsúcsosodik. Mi lehet a magyarázat e nagy különbségre?

Rosszabbul élnek, mint 100 kilométerrel arrébb

A portál szociális, életszínvonalbeli és történelmi különbségekkel magyarázza az országrészek közötti nagy személéleti eltérést. A sok tekintetben még mindig megosztott Németországban talán a legszembetűnőbb a jövedelmek közötti differencia. Míg a keleti területek legnagyobb részén az egy főre jutó éves jövedelem nem érte el 17,8 ezer eurót, addig a nyugati országrész szinte teljes egészében felülmúlta a 20,7 ezeret. Nyugaton számos helyen alakult 26,7 ezer euró felett a jövedelem, míg keleten már sehol. A leggazdagabb bajor, sváb és rajnavidéki területeken pedig a 29,6 és 32,5 ezer euró között volt az egy főre jutó elérhető jövedelem. (A portál a Spiegel online 2012-2013-as adatait használta).

A munkanélküliség ugyanakkor még mindig sokkal nagyobb arányban sújtja a kelet-németországi tartományokat, mint a nyugatiakat, ahol csak szórványosan - az ipar közelmúltbéli leépülésével érintett Ruhr-vidéken - fordul elő a keleten átlagosnak mondható nagyságú munkanélküliség. Ennek fő oka még az újraegyesítést követő időkig vezethetők vissza: 1989 után számos, egykori NDK-s vállalat összeomlott a piacnyitás súlya alatt, mivel nem bírta a versengést a nyugati konkurenciával szemben. Ezeket a veszteségeket az országrész máig nem tudta kiheverni.

Szintén erősebben sújtja a keleti tartományokat az elöregedés, ahol az átlagéletkor évekkel haladja meg nyugatit. Ennek egyik oka, hogy a rendszerváltás után - vélhetően a nagy létbizonytalanság miatt - durván visszaesett a születések száma a keleti-tartományokban, miközben nyugaton nem csak a visszaesés volt kisebb, hanem a folyamatosan érkező, elsősorban török bevándorlók gyarapították, illetve fiatalították a népességet (mellettük persze nagy volt a kelet-németek betelepülési aránya is).

Sok mutató jelzi a különbséget

Az életszínvonal- különbségeket egyebek között olyan adatokkal szemléltették, mint a háztartásokra jutó mosogatógépek aránya nyugaton majd' kétszer nagyobb, mint keleten, valamint a 10 ezer főre jutó lakóautók száma, amelyben a volt NSZK-s tartományok még mindig jóval megelőzik az ex-NDK-s országrészt, ahol a turisták elsősorban sátorral utaznak el. Ennek, a vagyoni különbségek mellett az is az oka, hogy nyugatiak sok évtizede hozzászoktak a világjáráshoz, míg a keletiek azon szocializálódtak, hogy a határok le vannak zárva.

Szintén fontos differencia, hogy keleten továbbra is erősebb a hagyományos családmodell: a nyugati területek nagyobb részén az anyák már csak kevesebb, mint 16 napot vannak otthon 2 év alatti gyermekükkel, míg keleten a többség 53 napnál több ideig marad otthona csöppséggel. Ugyancsak különbség érhető tetten a messzemenő takarékoskodásban, amely lemérhető azon, hogy a nyugati tartományok jóval több szemetet termelnek, mint az 1990 előtt visszatérő élelmiszerhiánnyal küzdő keleti országrészek.

Így csapódik ez le a politikában

A létbizonytalanság és a nagyobb zártság mellett keleten sokan kiábrándultak az újraegyesítésből, ám mivel baloldali alternatíva nem él (hiszen ezt az államszocializmus visszatérésével azonosítanák), a volt NDK ideális terepet jelentett a szélsőjobboldalnak. A nyíltan neonáci Német Nemzeti Demokrata Párt (NPD) népszerűsége keleten jóval nagyobb volt, mint nyugaton. Bár a párt sohasem érte el a törvényhozásba jutáshoz szükséges 5 százalékos határt, a kétezres években előfordult, hogy 10 százalék körüli szavazataránnyal bekerült egy-egy keletnémet tartomány parlamentjébe.

Mára ez a csoport visszaszorult, tarol viszont az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű bevándorlásellenes párt, amely az idén szeptemberi mecklenburg-elő-pomerániai tartományi törvényhozási választáson megverte Angela Merkel pártját, a kormányzó CDU-t.

HOZZÁSZÓLÁSOK