Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az amerikai Fed döntéshozó testületének tagjaitól a sanghaji nyugdíjasokig, akik a helyi tőzsdén próbálják fialtatni pénzüket, a világ összes befektetője és vállalati, illetve pénzügyi vezetője idegeskedve várja, milyen harmadik negyedéves GDP-növekedési adattal áll elő hétfőn a pekingi statisztikai hivatal - írja a Bloomberg. (Magyar idő szerint a hajnali négy órakor kezdik meg az adatok nyilvánosságra hozatalát.)

A világ második legnagyobb gazdasága a Boombergnek nyilatkozó elemzők becslésének medián átlaga szerint éves összehasonlításban 6,8 százalékkal bővülhetett július és szeptember között. Ha ez a várakozás teljesülne, az azt jelentené, hogy ez lenne a leggyengébb bővülés 2009, a világ pénzügyi rendszerének 2008. őszi összeomlását követő gazdasági válság éve óta. A GDP 7-7 százalékkal nőtt az első és a második negyedévben, ami összhangban van a kormány éves tervével.

Az ördög a részletekben

Li Ko-csiang miniszterelnök kedden arról beszélt kormánytisztviselők előtt, hogy az éves célt el kellene érni. Ha ez nem sikerül, az csúnya hatással lehet a világgazdaság kilátásaira is - teszik hozzá az elemzők. Az elmúlt hónapokban a befektetőket két dolog idegesítette igazán, az egyik, hogy a Fed alapkamaátnak emelésével megdrágítja-e a hiteleket, a másik, hogy mi lesz a kínai gazdasággal. Az aggódásukra rápakolt egy nagy lapáttal az ázsiai ország tőzsdéinek nyári mélyrepülése.

A Bloomberg szakírói szerint nem is a fő adat lesz a legérdekesebb, hanem a részmutatók, amelyeket eddig szűken mért a pekingi statisztikai hivatal. Ezek segítségével pontosabb képet kaphatnak az érdeklődők a kínai gazdaság helyzetéről.

Az első újdonság, hogy külön-külön nyilvánosságra hozzák a termelési adatokat a három negyedévre vonatkozóan, illetve összesítve is. Korábban csak a negyedéves növekedési adatokat közöltek, nem bontva szét annak részleteit minden egyes negyedévre vonatkozóan.

Megbillenő pénzügyi szektor

Az új adatsor megkönnyíti a termelés változásának figyelemmel kísérését az előző év azonos időszakához viszonyítva (megjegyzendő, hogy az infláció hatását nem szűrik ki a változásokból). Ennek eredményeként előfordulhat, hogy a harmadik negyedév meredek visszaesést fog mutatni, ami nem derülne ki az összesített GDP-adatból.

További fontos újdonság, hogy külön-külön nyilvánosságra hozzák az egyes iparágak teljesítményét is. Az első fél évben a szolgáltatások hozták a GDP 49,5 százalékát - jelentette júliusban a statisztikai hivatal. Ez fontos változás a korábbi évtizedekhez képest, amikor a világ mozdonyának kikiáltott kínai feldolgozóipar mindent vitt.

Mivel e szektor magában foglalja a pénzügyi - tőzsdei, banki - szolgáltatásokat is, a nyári nagy hanyatlás komoly hatással lehetett rá. Más szóval kevesebbet tehetett hozzá a harmadik negyedéves GDP-hez, mint az azt megelőző két negyedév teljesítményéhez - mondja Tom Orlik és Fielding Chen a Bloomberg két közgazdásza.

Bejött-e az élénkítés?

Legalább ilyen érdekes azonban az is, hogyan muzsikálnak a gazdaság régi motorjai. Az áramfelhasználás talán nem olyan fontos mutató, mint korábban, mert az utóbbi időben sokat javult a kínai gazdaság energiahatékonysága. Ennek ellenére sokat mondhat, ha kiderül, hogy a fogyasztás továbbra is viszonylag - a korábbiakhoz képest - gyenge maradt.

Az ingatlanpiac a második negyedévre valamelyest újjáéledt 2014-es hanyatlása után, ám ez nem vezetett a fejlesztések nekilendüléséhez. Az év első nyolc hónapjában 3,5 százalékra lassult az ingatlanberuházások bővülése az egy évvel korábbihoz képest.

Az infrastruktúra-befektetések alakulásának mutatója arról árulkodhat, hogy a pekingi kormány fejlesztési politikája, amellyel élénkíteni kívánja a gazdaságot, milyen eredményt hozott. A foglalkoztatás alakulásával kapcsolatban a hivatalos adatok gyanúsan stabilak, ám néhány részmutató a GDP-adattal nagyjából egy időben jelenik meg. Ezek szintén figyelemre méltóak lehetnek.