Egyelőre 28 esetben folyik eljárás lakástulajdonosok ellen Bécsben, mivel olyan övezetben adták ki lakásukat rövid távon turisztikai célokra, ahol ez nem megengedett - írja az osztrák Kurier című napilap. Az eljárások alapja az az új szabályozás, amely alapján Bécs városa igyekszik gátat szabni az Airbnb, a Booking.com és hasonló szálláshelyi közvetítő portálokon keresztüli lakáskiadásoknak. A lap szerint a probléma ezekkel az osztrák fővárosban ugyanaz volt, mint a világ bármely más városában, a gurulós bőröndökkel érkező turisták tömegei rendszerint zavarják az abban a házban lakók nyugalmát.

Bécsben tavaly december óta fogadtak el egy új szabályozást, amellyel igyekeztek megregulázni az iparágat. E szerint a város rendezési tervében lakóövezetnek minősített területeken tilos a turisztikai célú lakáskiadás. Bár a tervezett megalkotói szerint ezzel elvileg tiltani lehetne az ilyen tevékenységet, az Airbnb szerint az ő lakástulajdonos ügyfeleik nem üzleti célú lakáskiadást valósítanak meg, hanem az otthonukat osztják meg másokkal akkor, amikor épp nem használják azt, s ez egy magánszemélyek közötti kapcsolat, így nem esik a szabályozás hatálya alá.

A korábban megjelent hírek szerint Bécs városának az álláspontja az üggyel kapcsolatban az, hogy ha valóban csak otthonmegosztásról van szó, akkor arra reálisan nem kerül sor többször évente négy-öt alkalomnál. Ha ennél többször is kiadnak egy lakást rövidtávon, akkor az ingatlan egyértelműen ezt a célt szolgálja.

A tét elég nagy, hiszen az övezeti besorolásokban lakóövezetté minősítették gyakorlatilag a város teljes Gürtelen belüli részét. Ez olyan, mintha Budapesten a teljes Nagykörúton belüli részét és még attól is kifelé 4-500 méteres sávban teljesen betiltanák az Airbnb-n és társain keresztüli lakáskiadást.

Ugyanakkor a Kurier összefoglalója szerint az ellenőrző hatóságoknak sincs könnyű dolga. Mivel az Airbnb és a hasonló szoláltatást nyújtó platformok nem adják ki a szállásadóik adatait a városnak, ezért a lap szerint az ellenőröknek helyben kell eldönteniük, vajon tényleg tiltott tevékenységről van-e szó. Az ellenőrzéseket végző építésügyi hatóság lapnak nyilatkozó vezetője, Gerhard Cech szerint a turisztikai célú lakáskiadásra utaló jel lehet, ha például zárható kulcsszekrénnyel lehet bejutni a lakásba, vagy a lakásban a tulajdonos egyetlen személyes tárgya sem található. Ha tiltott kiadásról van szó, akkor határozatban tiltják meg a tevékenység folyatását, s büntetést kell fizetni. Ugyanakkor az eddig eljárás alá vont tulajdonosok közül nem egy fellebbezéssel élt a határozatok ellen, s ezen ügyekben egyelőre nincs még ítélet - írja a lap.

Az Airbnb egyébként más ügyben is vitában áll jelenleg a bécsi városvezetéssel. Egy 2017-ben elfogadott szabályozás szerint ugyanis a cégnek - és az összes hozzá hasonló platformnak - ki kellene adnia partnerei adatait az osztrák hatóságoknak, hogy azok ellenőrizhessék, a helyi adót a szállásadók megfelelően fizették-e be. A városnak már 11 platformmal sikerült megegyeznie, hattal szemben - köztük az Airbnb-vel szemben is - eljárás van folyamatban. Az Airbnb a lapnak mindenesetre azt hangsúlyozta, tárgyalásban állnak a városvezetéssel, s bíznak abban, hogy sikerül a helyi adó automatizált beszedéséről megegyezésre jutniuk. Ilyen megállapodást már több mint 400 városban kötött a cég.

Szakértők szerint a hatóságok nincsenek igazán könnyű helyzetben, amikor törvényileg szeretnék szigorítani a turisztikai célú lakáskiadást. Bár a nagyvárosokban problémát jelent, azonban Ausztriának van számos olyan idegenforgalmilag fontos területe, ahol a magánszállások kiadása jelentős bevételi forrást jelent a helybeliknek, elég csak az ország számos síparadicsomára gondolni.