Szombat óta jelentősen megnőtt a repülőterek, kompkikötők és autóbusz-pályaudvarok forgalma, köszönhetően az első igazi nyári hétvégének. Becslések szerint az Adriára érkezett mintegy 300 ezer vendég túlnyomó többsége külföldi, a hazaiak aránya nagyjából 10 százalékot tesz ki - áll a horvát sajtóbeszámolókban. A szálláshelyek tulajdonosai a tavalyihoz képest elégedettek a mostani, még előszezonnak számító időszak eredményével, amit az is segíthet, hogy ilyenkor még nagyjából 15 százalékkal olcsóbbak az árak, mint a főszezonban. A statisztikai adatok szerint Dubrovnik, Brela, a Zára (Zadar) melletti Petrcane, Biograd, Split, Sibenik, valamint Umag, Porec és Opatija szállodáinak tulajdonosai örülhettek jelentősebb forgalomnövekedésnek. Dubrovnikban 8 százalékkal vannak most többen mint tavaly, és ebben vélhetően szerepet játszik az apartmankiadók és az éttermek tulajdonosainak akciója is. Összefogásuk eredményeként a dalmát városban hét napot töltő vendégek két alkalommal fejenként 1400 kunáért (1 kuna 39,35 forint) étkezhetnek a helyi éttermekben. A SEEbiz.hr portál közlése szerint foglaltságban a legjobb eredményt a makarskai riviérán könyvelhetik el, Brela és Tucepi szállodái között akad olyan, ahol 40 százalékkal többen vannak mint tavaly ilyenkor. Ezen a környéken ráadásul jelentősen - egyes becslések szerint a tavalyi négyszeresére - nőtt az orosz turisták száma. A horvát idegenforgalom szereplői már csak azért is várják nagy reményekkel a szezont, mert az idén az első negyedévben jelentősen csökkent az ágazat bevétele. A horvát statisztikai hivatal adatai szerint az első negyedévben 11,5 százalékkal 1759 millió kunára csökkent a vendéglátásból és szálláshelyek értékesítéséből befolyó bevétel. Ráadásul az árak 2,4 százalékkal emelkedtek, így reálértékben 13,6 százalékos a bevétel csökkenése. Horvátország tavaly - a megelőző évihez képest - mindössze egy százalékkal kevesebb, 9,3 millió külföldi turistát fogadott, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma azonban változatlanul 56,3 millió volt. A horvát turisztikai iparágban az idén abban reménykednek, hogy a görögországi válság, illetve a német takarékossági intézkedések miatt többen választják az autóval is könnyen elérhető horvát Adriát.