Több államban is – például a nyugati Észak-Rajna-Vesztfáliában és a keleti Brandenburgban – a Dow Jones Newswires közgazdászai által előrejelzett 0,8 százalékot meghaladó mértékű volt az infláció havi összehasonlításban. Brandenburgban havi alapon 1,1 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 1,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, míg Baden-Württembergben az éves adat 1,9 százalékos, a havi pedig 0,9 százalékos volt. Az elemzők szerint mégsem kell pánikolni az áremelkedések miatt, hiszen az jelentős mértékben a karácsonyi vásárlásokhoz köthető szezonális hatások eredménye – ilyenkor jelentősen megugranak a csomagolás és szállodák árai. Emellett az üzemanyagárak 4-5 százalékkal múlják felül a tavalyit – számos fogyasztási elektronikai cikk árcsökkenése azonban ellensúlyozta ezt a hatást.