Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke művészi szintre emelte a politikát azzal az általa pávatáncnak nevezett színjátékkal, amelyben úgy szerelte le bírálóit, hogy minden két lépést követően, amit a liberális demokrácia lebontásának irányába megtett, egyet visszalépett - derül ki a Financial Times (FT) háttérelemzéséből. Az elmúlt napokban azonban egyre komolyabbá vált a fenyegetés, hogy az Európai Néppárt (EPP) kizárja a soraiból a Fideszt, amivel a magyar kormánypárt és kormányfő is távolabb kerülne az európai politika fősodrától.

Ennek kapcsán Orbán Viktor támogatói és bírálói is azt találgatják: vajon ezúttal elszámolta magát vagy a régi forgatókönyv ismétlődik meg, amelyben eddig mindig egy lépéssel politikai ellenfelei előtt járt. Immáron az EPP tucatnyi tagpártja követeli a Fidesz tagságának felfüggesztését vagy a párt kizárását azt követően, hogy a magyar kormány Soros György magyar származású üzletembert és a Néppárthoz tartozó Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét ábrázoló plakátokkal kampányol, azt állítva, hogy bevándorlókat akarnak hozni Európába.

Egymás után szólalnak meg

Manfred Weber, az EPP jelöltje az ősszel megújuló Európai Bizottság élére és Joseph Dual, az EPP elnöke egyaránt arról beszélt, hogy a Fidesz és a magyar kormányfő teher a Néppárt nyakán. Angela Merkel német kancellár lemondott egy közös programot magyar kollégájával. A 24.hu beszámolója szerint Martin Schulz, az Európai Parlament volt elnöke, Merkel kihívója a 2017-es német parlamenti választáson twitterüzenetben gyakorolt nyomást a kancellárra és Weberre. Azt kifogásolta, hogy még mindig nem álltak azok mellé a néppártiak mellé, akik ki akarják zárni a Fideszt az EPP-ből.

Orbán Viktor kitart amellett, hogy a Néppártban akarja tartani a magyar kormánypártot, ám az FT szerint megrögzötten ragaszkodik politikájához. Ennek jele, hogy kijelentette: kormánya folytatni fogja az EU vezetői ellen folytatott kampányát, és akik az EPP-ben ellene lépnek fel, azok a Néppárt baloldali ellenfeleinek malmára hajtják a vizet.

Klassz kis csata

Az anti-Juncker kampány tipikusan orbáni húzás, egy olyan vezető lépése, aki szeret csatázni és a konfliktusok megvívásában hozza a legjobb formáját - idézi az FT Mráz Ágostont, a kormányközeli Nézőpont Intézet vezetőjét. Ebben a meccsben az EU brüsszeli vezetőivel és EPP-s bírálóival szemben módja lesz bizonyítani, hogy harcol a rejtett európai politikai mesterkedésekkel és hatalmakkal szemben.

Hasonló véleményt fogalmazott meg a Reuters tudósítása szerint Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa. Szerinte a vita része az európai parlamenti választási kampánynak, Orbán Viktor az európai főáramlathoz tartozó elit ellenpontjaként akarja tálalni magát a szavazók előtt. Hegedüs Dániel, a Német Marshall Alap munkatársa viszont úgy látja, hogy a magyar miniszterelnök elszámította magát, ha azt gondolta, hogy Juncker-ellenes kampánya nem éri el a nemzetközi közösség ingerküszöbét, mert csupán az Európai Bizottság távozóban lévő elnökét érinti.

A szakértő szerint Orbán Viktor és az EPP vezetősége politikai játszmát játszik egymással, amelyben egyik fél sem akarja megtenni az utolsó lépést (a kilépést vagy a kizárást). Ha a Fideszt végül kilakoltatják, akkor a magyar kormányfő Magyarországot és saját magát egy baloldali konspiráció áldozatának fogja beállítani - véli Hegedüs Dániel.

Krekó Péter, a kormánnyal szemben gyakran kritikus Political Capital tanácsadó cég vezetője szerint az EPP-s kizárás belpolitikai kárt okozna Orbán Viktornak és a Fidesznek. Ezzel ugyanis messzebb kerülnének az európai politika főáramától, amit a kormánypártot támogató középosztálybeliek, értelmiségiek rossz néven vennének. Ezzel ugyanis mintegy hivatalosan megszűnne a jobbközép Magyarországon, amihez magukat sorolni szeretik.