Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az MTI beszámolója szerint a bejelentést a hadtudományi akadémia egy meg nem nevezett szóvivője tette, de nem pontosította, hogy mit tesztelt a hadsereg péntek este.

A kísérlet nyilvánvalóan annak a sorozatnak a része, amellyel Phenjan nyomást akar gyakorolni az amerikai kormányra a két ország közötti nukleáris tárgyalások folytatása érdekében - állapították meg hírügynökségek.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető az év végéig adott határidőt az Egyesült Államoknak arra, hogy folytassa vele a tárgyalásokat. Phenjan múlt vasárnap is beszámolt egy "nagyon fontos kísérletről", amelyet szintén a Szohe kísérleti telephelyen végeztek el. Elemzők találgatták akkor, hogy a tesztet esetleg egy új hajtóművön végezték el, amelyet egy űrhajóba vagy egy interkontinentális ballisztikus rakétába szánnak. Ezúttal pedig lehetségesnek tartják a szakértők, hogy olyan technológiát tesztelt a hadsereg, amely javítja az interkontinentális ballisztikus rakéta teljesítményét. A dél-koreai védelmi miniszter úgy értesült, hogy ezúttal is hajtóműtesztet végzett el Észak.

A szombati bejelentés arra utal az AP hírügynökség szerint, hogy Phenjan valamilyen provokációt készít elő az Egyesült Államokkal szemben, ha nem folytatja vele a tárgyalásokat, és Washington nem enged követeléseiből. A tárgyalások amiatt szakadtak félbe, hogy a Trump-kormány elutasította Észak-Koreának azt a követelését, miszerint oldja fel az ellene érvényben tartott büntetőintézkedéseinek nagy részét Phenjan nukleáris csapásmérő képességének részleges feladásáért cserébe.