Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A februári 73,6 pont után márciusban 72,5 pontra csökkent a Michigani Egyetem és a Reuters közös fogyasztói hangulatindexének értéke, annak ellenére, hogy a szakértők a mutató 74 pontig történő emelkedésére számítottak.

Az év eleji, kiugróan magas 74,4 pontos érték után a hangulatindex februárban kissé korrigált, s az az első becslések szerint ez a trend márciusban is folytatódik majd.

Az előrejelzéseknél rosszabb adat fordulatot hozott a New York-i parketten, annak ellenére, hogy a kereskedés kezdete előtt nyilvánosságra hozott februári kiskereskedelmi forgalmi markoadat a várakozásoknál jobb lett. A nyitásban 1153 pont fölé emelkedő S&P 500-as index az adatközlés után 1150 pontra csökkent, előnye így a csütörtöki záróértékéhez képest 0,1 százalékos hátránnyá változott.

A DJIA 0,2 százalékos pluszban, a Nadsaq 0,1 százalékos mínuszban állt fél órával a tőzsdenyitás után.