Saját javaslatot készítettek az amerikai képviselőházban többségben lévő republikánusok a kettős költségvetési patthelyzet feloldására ahelyett, hogy megvárnák a szenátusban készülő előterjesztést. Az ellenzéki képviselők elégedetlenek a felsőházi tervezet kiszivárgott részleteivel, mivel úgy gondolják, hogy az nem kurtítja meg eléggé Obama elnök egészségügyi reformját (Obamacare).

Az alsóházi kezdeményezésről kevés információt csepegtettek el a sajtónak a magyar idő szerint ma éjszakára tervezett szavazás előtt. Annyi bizonyos, hogy az valamennyire tükörképe lehet a szenátusi elképzelésnek. A költségvetés finanszírozását január közepéig biztosítaná, az adósságplafont február elejéig emelné meg.

Nesze nektek

Ezenfelül azonban jelentősen visszavágná az Obamacare finanszírozását, ugyanis két évvel elhalasztaná az orvosi berendezéseket terhelő 2,3 százalékos adó bevezetését. Ez lenne az egyik fontos forrása az egészségügyi reform finanszírozásának. Az Obamacare azért csípi a konzervatívok szemét, mert állami támogatást is adna a rászorulóknak magán-egészségbiztosításukhoz, amihez új közterhek kivetésére is szükség van.

További eleme a képviselőház ellenzéki köreiben összeütött törvénytervezetnek az úgynevezett rendkívüli költségvetési intézkedések korlátozása. A kormány ezek alkalmazásával - például a királyi szállítók számláinak késleltetett kifizetésével - tudja kitolni az adósságplafon elérését. Ezek kiiktatásával még keményebbé tehetik a korlát betartását, azaz tovább növelhetik a kongresszus zsaroló erejét az elnökkel szemben.

Ugyan már

Kétségessé teszi a republikánus terv értelmét, hogy Obama és a demokraták a vita korábbi szakaszában már visszautasították az Obamacare részét képező orvosieszköz-adó megfúrását. Az adósságplafont tovább keményítő lépésről sajtóhírek szerint éppen tegnap egyeztetett az elnök és a szenátusi republikánusok vezetője, szintén negatív eredménnyel.

A legújabb képviselőházi javaslatot azonban még a mérsékelt konzervatívok is támogatják, mert úgy vélik, hogy azzal visszadobhatják a labdát Obamának, a demokratáknak és a szenátusnak. Eközben a felsőházi kormánypárti-ellenzéki egyeztetés is tovább folyik a szenátus törvénytervezetéről.