Kapcsolati tanácsadóra lenne szüksége az OPEC-nek és az USA olajpalaiparának. Az előbbi először egyáltalán nem vette komolyan, s ezért figyelmen kívül hagyta az utóbbit, később aggódni kezdett az olajpala-kitermelés felfutása miatt, majd eljutott odáig, hogy árháborút indított az új versenytárs ellen.

Ma ott tart a dolog, hogy a világ olajellátásának 40 százalékát biztosító hagyományos olajtermelő országokat egyesítő kartell nem tud mit kezdeni a nem hagyományos olajkitermelés létezésével - derül ki a Bloomberg cikkéből. És ezt nem egyszerűen szakértők látják így, hanem az OPEC első számú vezetői is.

Békétlen egymás mellett élés

Nem tudom, hogyan élhetnénk békésen egymás mellett az USA olajpalaiparával - jelentette ki Abdalla Salem El-Badri, az OPEC stratégiai vezetője az IHS tanácsadó cég houstoni konferenciáján, amelyen az USA Texas és Észak-Dakota államából érkezett ágazati menedzserek vettek részt.

A probléma gyökere, hogy az OPEC a története során még soha sem került szembe olyan olajtermelési móddal, amely az olajpala-kitermelőkhöz hasonlóan gyorsan tudott volna reagálni az árak változására - fejtegette El-Badri. Ez megnehezíti a kartellnek, hogy egyszerűen a termelése visszafogásával mérsékelje az olajpiaci kínálatot, s ezzel növelje a fekete arany árát.

Tévedtek, ha lemondtak róla

Ahogy emelkedő pályára állnak az árak, megjelenik a piacon az olajpalából származó energiahordozó, ami ellensúlyozza az OPEC termeléscsökkentését - foglalta össze a lényeget. Az USA energiahivatala (EIA) hétfőn olyan becsléssel állt elő, ami tovább súlyosbíthatja a hagyományos termelők fejfájását.

Az EIA szerint az amerikai olajipar - főként az olajpalaipar - 2015 és 2021 között átlagosan napi 1,3 milliárd hordóval fogja növelni termelését.

A szervezet szerint idén napi 600 ezer hordóval, majd 2017-ben további 200 ezerrel csökken az olajpalaipar teljesítménye, ám 2018-tól ismét növekedni fog ez a fajta olajkitermelés. Bárki, aki azt hitte, hogy az olajpala előtte minden puskaporát, jó, ha újragondolja a véleményét - derült ki az IEA jelentéséből.

Talán mégsem

Lehet azonban, hogy az OPEC félelme eltúlzott. John Hess, a híres észak-dakotai Bakken olajpala-régió legtöbb kitermelési licenccel bíró cégének vezérigazgatója úgy véli, hogy nem tudják olyan gyorsan újraindítani a felfüggesztett kitermelést, amilyen sebességre az OPEC számít.

Vannak logisztikai nehézségek és a szélnek eresztett szakmunkások összeszedése sem megy könnyen. Ráadásul a technikai nehézségek mellett a finanszírozás felélesztése is gondot okoz. Az olajpalacégek zsebe üres - derült ki Hess szavaiból - az ő cége 13 éve először könyvelt el veszteséget tavaly. Az első lépés a pénz felhajtása lenne, mielőtt újrakezdhetnék az olajkitermelést - tette hozzá.

Elszámoltuk!

Ritkán hallani befolyásos gazdasági vezetőktől igazi beismerést, ám El-Badri a houstoni konferencián nem titkolta csalódottságát.

Amikor az év közepén kezdődött meredek olajárzuhanásra reagálva 2014 novemberében az OPEC úgy döntött, hogy nem mérsékli az exportját, mert ezzel csak átadná piaci részesedését az új versenytársaknak, nem gondoltak arra, hogy ilyen mély és tartós lehet az árcsökkenés. (Az olaj ára 2016 eleje óta a 30 dollár/hordós szint körül ingadozik - a szerk.)

Majd meglátjuk

Ezen a stratégián kicsi változtattak a múlt héten, amikor Szaúd-Arábia, Katar, Venezuela és az OPEC-en kívüli Oroszország bejelentette, hogy a januári - egyébként rekordközeli - szinten befagyasztják kitermelésüket, ha más olajtermelők is csatlakoznak hozzájuk. Ez volt az első lépés, amit meg tudtunk tenni - mondta ezzel kapcsolatban Houstonban El-Badri.

Ha beválik, akkor további intézkedéseket hozhatnak - tette hozzá. Igazából azonban abban a hosszabb távú áremelkedésben bízhatnak, aminek az alapja, hogy az alacsony árak miatt a nagy olajvállalatok elhalasztották a jövőbeni termelést megalapozó beruházásaikat.

Ha nincs befektetés ma, nem lesz kínálat a jövőben - fogalmazott az OPE stratégiai vezetője. Ha kisebb a kínálat, akkor nőhetnek az árak.