A Ciampino római katonai repülőtérről szállt fel az olasz pénzügyőrség gépe az eritreaiakkal a fedélzetén. A csoportban öt nő és fiatalkorúak is voltak. Mindannyian az utóbbi hetekben keltek át Észak-Afrikából a Földközi-tengeren, és érkeztek meg a dél-olaszországi partokra.

Egy 26 éves eritreai fiatalember elmondta, hogy két napon át utazott Líbiából egy rozoga hajóval Olaszországba. Rokonok nélkül indult el, és nincsen családtagja egyik európai országban sem. Svédországban ügyvédnek akar tanulni. Hangsúlyozta, hogy azért sem marad Olaszországban, mivel ott kevesebb munkalehetőség van.

Az eritreaiakat a római repülőtéren Angelino Alfano olasz belügyminiszter, Dimitrisz Avramopulosz az Európai Unió migrációs és belügyi biztosa, valamint Jean Asselborn, az EU soros elnökségét ellátó Luxemburg bevándorlásügyi és külügyminisztere búcsúztatta. A kicsi csoport ellenére Angelino Alfano "jelentős előrelépésről" beszélt a repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján. Az eritreaiak elindításával ugyanis megkezdődött az Olaszországba érkező bevándorlók európai szétosztása. A kvótarendszer értelmében Itáliából a következő két év alatt mintegy 40 ezer embert helyeznek át más tagállamokba, így enyhítve az olaszországi befogadóállomások túlterheltségét, amelyekben jelenleg mintegy 100 ezren szoronganak.

Az olasz belügyi tárca vezetője bejelentette, hogy a következő hetekben további száz bevándorlót helyeznek át Németországba, Hollandiába és más országokba. Angelino Alfano elmondta, hogy a bevándorlók elosztását az EU finanszírozza.

Svédország több mint nyolcszáz bevándorlót vesz át Olaszországtól, és több mint ötszázat Görögországtól. Az olaszok kizárólag eritreaiakat és szíriaiakat adnak tovább más országokba, mivel Itáliában ők alkotják a menedékkérők többségét. Az áthelyezés feltételeként Olaszországnak novemberben meg kell nyitnia az első itáliai regisztrációs központot (hotspot) Lampedusa szigetén.