Az Egyesült Államokban adóemelésre számíthatnak a legmagasabb jövedelmi kategóriába tartozók, 16 után először. Ezen kívül a kormányzati egészségügyi kiadások is csökkennek - éppen az egészségügy Barack Obama által tervezett reformjának finanszírozására. A következő 10 évben az elnök 634 milliárd dollárt költene ilyen célra. A lépés éppen ellentétes irányú változást jelent a módos amerikaiaknak, mint a Bush-kormányzat idején hozott intézkedés, amely mérsékelte a gazdagok elvonásait.

Az összeg egyik felét az irányított betegellátás - például az idősebb korosztály egészségügyi programjának, a Medicare-nek az átalakításával, a gyógyszergyárak és kórházak forrásaiból; a másik felét pedig az adóváltozásokból kívánják előteremteni - idézik a tengerentúli médiumok az államirányítás egyik tisztviselőjét.

A már elnöki kampánya alatt is vázolt tervek szerint a nagyratörő reform fő célja az, hogy mindenki hozzájuthasson az egészségügyi ellátáshoz, valamint, hogy a szolgáltatásokat költséghatékonyabb formára szabják át.

A januárban hivatalába lépett új adminisztráció a 2010-es költségvetési évre vonatkozó első büdzsé-tervezetét csütörtökön vázolja Barack Obama a kongresszus előtt. A költségvetési tervezet ezen kívül üvegházgáz-kvóták értékesítéséből kíván forrásokat biztosítani az alacsonyabb jövedelmi kategóriába tartozó rétegek adójóváírásához és energiaköltségeik támogatásához.

Obama egyszerre kíván pénzt pumpálni az energiaiparba, az oktatásba és az egészségügybe, valamint kiadást csökkenteni - miközben első ciklusa végére, 2013-ra meg akarja felezni az ország mintegy 1000 milliárd dolláros deficitjét.