Az elmúlt nyolc hónap kilátástalan politikai alkudozása és a decemberi parlamenti választást követő júniusi rendkívüli szavazás után végre van némi remény arra, hogy létrejöhet egy kormányképes pártkoalíció Spanyolországban - írja a CNBC.

Mindkét választást a 2011 óta hatalmon lévő jobb-közép Néppárt (PP) nyerte Mariano Rajoy vezetésével, de nem elég többséggel a kormányalakításhoz.

A második legnagyobb politikai erő a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) kizárta a "nagykoalíciós" összefogást. Ugyanezen az állásponton van az új radikális baloldali párt, a Podemos, amely a szocialisták sok szavazóját elcsábították. (A PSOE kormányzott 2011-ig, kényszerűen sok megszorítást vállalva az eurózóna adósságválsága miatt.)

Királycsináló

Így egy királycsináló maradt, a szintén az elmúlt években alakult, liberális Ciudadanos, amelynek vezére, Albert Rivera korábban kijelentette, hogy Rajoynak nincs morális felhatalmazása az ország vezetésére, hiába nyert pártja, mert belekeveredett a PP korrupciós botrányiba.

A hónap elején azonban hangot váltott: nyitott a PP felé, ám nem adná olcsón pártja támogatását.

A hét közepén átnyújtott Rajoynak egy listát azokról a politikai reformokról, amelyeket törvénybe iktatva akarnak látni a koalíciókötésért cserébe. A változtatások nagyobb része antikorrupciós intézkedés, illetve a választási törvény átalakítása. Mindkettő arra reflektál, hogy az elmúlt 40 évben a PP és a PSOE felváltva kormányozta Spanyolországot, ami - fogalmazzunk így - elbizakodottá tette vezetőiket.

Valami összejöhet vagy sem

Rajoy fellélegzett, hogy végre valaki szóba áll vele, ám jelezte, hogy a csomagot be kell vinnie a PP parlamenti frakciója elé. Emellett a kompromisszum elfogadásához az is kell, hogy a PSOE ne feküdjön keresztbe Rajoy miniszterelnökké választása elé. A PP-Ciudadanos párosnak ugyanis együtt sincs elég képviselője a többséghez.

A bizonytalanság közepette a szakértők egy része továbbra is az egypárti kisebbségi PP-kormánynak adja a legnagyobb esélyt (60 százalékot), de nem zárja ki azt sem, hogy harmadik választásra lesz szükség. Mások szerint elérhető közelségbe került a koalíciókötés, mert a PP el fogja fogadni a reformcsomagot.