A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) szerdán közölt előzetes adatai szerint az egy évvel korábbihoz képest 2,2 százalékkal - tavaly február óta a leggyorsabb tempóban - nőttek a fogyasztói árak. Elemzők gyengébb ütemre, 1,8 százalékos emelkedésre számítottak az áprilisban mért 1,6 százalék után.

Áprilishoz képest 0,5 százalékos volt a növekedés. Elemzők 0,3 százalékos havi szintű drágulást vártak, miután áprilisban havi szinten stagnáltak a fogyasztói árak

Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) májusban 2,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest, havi összevetésben pedig 0,6 százalékkal nőtt, miközben elemzők 2,0, illetve 0,3 százalékos növekedést vártak. Áprilisban az uniós harmonizált fogyasztói árindex éves összevetésben 1,4 százalékkal, havi szinten pedig 0,1 százalékkal csökkent.

Az inflációt főleg az üzemanyagok és a fűtőolajok drágulása húzta felfelé, ezek ára éves szinten 5,2 százalékkal nőtt. Az élelmiszerek 3,5 százalékkal, a szolgáltatások pedig 1,9 százalékkal drágultak májusban. Az euróövezet legnagyobb gazdaságának inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az ECB monetáris politikájára - írta az MTI.

A vártnál erősebb német inflációból az következik, hogy az eddig vártnál kedvezőbb lehet az euróövezeti adatsor, amelyet csütörtökön tesznek közzé. Ez valószínűleg erősíti a monetáris szigorítás híveit, köztük Jens Weidmannt, a Bundesbank elnökét, akik azt akarják, hogy az Európai Központi Bank zárja le masszív eszközvásárlási programját az év végén, és jövőre indítsa el a kamatemelési ciklust. Az ECB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az infláció középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.

Fotó forrása: StockSnap