Az elemzők előzetesen azzal kalkuláltak, hogy a New York-i feldolgozóipari aktivitást mérő index értéke 7,2 pontra emelkedik. A friss adat tehát lényegesen kedvezőbb képet fest a vártnál és egyúttal többéves csúcsot jelent. A jelentés részletei is a feldolgozóipar erősödésére utal. Az új rendelések és a szállítások erőteljes növekedést mutattak az előző hónaphoz képest.

Közben áprilisban szezonálisan igazítva 0,3 százalékkal emelkedtek az árak az előző hónaphoz képest, az energia és élelmiszerek esetében volt nagyobb emelkedés. Ez gyorsulást jelent az előző havi 0,2 százalékos drágulás után és egyúttal tavaly június óta nem látott ütemről tanúskodik. Tizenkét havi időtávon 2 százalékos volt az infláció, a márciusi 1,5 százalék után.