Meglepő eredmény: Orbánt nem ismerik

Orbán Viktor a nagyon kevéssé ismert európai politikusok közé tartozik - derült ki egy friss felmérésből. Nem állnak sokkal jobban kelet-közép-európai kollégái sem.
Napi.hu, 2014. május 9. péntek, 15:54
Fotó: Napi.hu

Még a legnagyobb kelet-közép-európai ország, Lengyelország miniszterelnökének tevékenysége sem éri el az európai közvélemény ingerküszöbét - derült ki a brit Ipsos-Mori közvélemény-kutató intézet felméréséből. A 2004-ben az unióhoz csatlakozott országok népességének fele ugyan lengyel állampolgár, ám Donald Tuskot ennek ellenére nem tudta hova tenni a közvélemény-kutatásban megkérdezettek 69 százaléka - jelentette a thenews.pl hírportál.

A kicsi ismertség miatt nem mond sokat, hogy a válaszadóknak csak egy százaléka értékelte tevékenységét nagyon pozitívra és hét százalékuk adott meglehetősen jó minősítést. Az Ipsos-Mori 12 európai ország 13 vezetőjének értékelését készítette el, ebből az is kiderült, hogy az európai polgárok Tusknál csak Orbán Viktor magyar miniszterelnökről és az EU-hoz tavaly júliusban csatlakozott Horvátország kormányfőjéről, Zoran Milanovicről tudnak kevesebbet.

Nem igazán meglepő módon a legismertebb és legnépszerűbb európai politikus Angela Merkel német kancellár. A második David Cameron brit miniszterelnök, a harmadik viszont egy viszonylag kicsi ország, Svédország kormányfője, Fredrik Reinfeldt. Francois Hollande francia államfő így leszorult a dobogóról. Merkel tevékenységét a megkérdezett 51, Cameronét 35 százalékuk értékeli pozitívan. Hollande viszont a legnépszerűtlenebb európai vezető: a válaszadók 32 százaléka szerint rosszul végzi a dolgát és csak 20 százalékuk elégedett a munkájával.

A közvélemény-kutatásban igyekeztek megjósolni, hányan mennek majd el szavazni az európai polgárok közül a május végi európai parlamenti választáson. Ebben az összehasonlításban Lengyelország 20 százalékos várható részvételi aránnyal megszerezte a negatív rekordernek járó címet. Átlagosan az európaiak 62 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem vagy nem igazán érdekli a szavazás. Az Ipsos-Mori felmérése április végén készült kilencezer belga, brit, francia, holland, horvát, ír, lengyel, magyar, német, olasz, spanyol és svéd állampolgár megkérdezésével.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zappara, 2014.05.11 17:22

@lomb:

csak tudnám, hogy ezt most miből vontad le..a hivatalos szervek azért megtalálják a 10 millió között a miniszterelnököt, ha máshol nem, hát valamelyik focipályán


abban azonban igazad van, hogy orbánék politikája előbb-utóbb rányomja a billogot az országra és az itt élő emberekre is..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ZalanIvan, 2014.05.11 14:09

@Tomi31: "Ezzel csak az a baj, hogy nincs akácharc az EU-val mivel az EU. nem üzent hadat.. tehát ez már eleve megnyert ügy.. akkor most hogyan tovább? :D"

Ha minden apróságon fennakadunk, hogy nyerjük meg a "csatát".
Mi itt vagyunk, az "ellenség" meg Brüsszelben. Majd mi elmondjuk, hogy mit nem mondott Brüsszel, és már készen is van a "hadiállapot".
Ki fog innen elutazni Brüsszelbe, megbizonyosodni róla, hogy most minden akácot ki akarnak vágatni, vagy csak szabályozni kellene a telepítésüket, ami valójában senkinek sem újdonság, aki ebben a témában járatos, vagy legalább is van a környezetében akácfa olyan területen, ahol mással is szeretne foglalkozni. Azoknak eddig sem kellett elmagyarázni az akác jó és rossz tulajdonságait. Na de itt nem is az akác a lényeg, hanem a harci kedv szinten tartása.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gyuszka, 2014.05.11 13:55

Ha-ha csak az a gond, hogy a megkérdezetek azt sem tudták, hogy Magyarország hol van nem, hogy ki Orbán. Európa nyugati oldalán is vannak írástudatlanok és írni nem tudó firkászok. Talán több mint nálunk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2014.05.11 11:51

@halacska39: "Orbánt leginkább csak europa neves elmegyógyintézeteiben ismerik.Miért nem ott érdeklődtek?"

Talán azért, mert nem szívesen megy az ember szellemileg leépültek közé.
Az, hogy a világ megváltóját nem ismerik szerencsésebb helyeken, legyen az ő gondjuk... A nagyobbik gond az, hogy mi kénytelenek vagyunk elviselni a Párttitkár Fiának tébolyából eredő problémákat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

thony, 2014.05.10 11:39

...kiegeszitenem az elottem hozzaszolot: elmegyogyintezetekben & stadionokban.

Schonen tag noch
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html