Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A politikus kiemelte: a személye körüli viták veszélybe sodorhatják a koalíciós szerződésről tartandó pártszavazás sikerét, ezért letesz arról a szándékáról, hogy részt vegyen a következő szövetségi kormány munkájában. Hozzátette, hogy pártja érdekeit személyes ambíciói fölé helyezi.

A politikus szerdán, a koalíciós tárgyalások után jelentette be, hogy lemond pártelnöki tisztségéről, és ha a tagság többsége megszavazza a koalíciós szerződést, átveszi a külügyminisztériumot az SPD előző vezetőjétől, Sigmar Gabrieltől.

Elhatározása felháborodást váltott ki, a bírálatok szerint Martin Schulz veszélybe sodorja a pártszavazás sikerét azzal, hogy a koalíciós szerződés tartalmáról személyi ügyekre tereli a figyelmet, és kiszorítja a kormányból Sigmar Gabrielt, a legnépszerűbb szociáldemokrata politikust.

Sajtóértesülések szerint a szerda esti bejelentés óta egyre nagyobb nyomás nehezedett Martin Schulzra, akit tavaly tavasszal még megváltóként fogadtak a pártban, és a küldöttek 100 százalékának támogatásával választottak meg elnöknek berlini kongresszusukon.

Az Európai Parlament elnöki tisztségéből érkezett új vezető megjelenése a német belpolitikában páratlan mértékben és gyorsaságban - a 20 százalék körüli szintről néhány hét alatt 30 százalék fölé - emelte az SPD választói támogatottságát, így a szociáldemokraták a siker esélyével vágtak neki a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás kampányának. A párton kívülálló okok és kampánytaktikai hibák miatt a népszerűség már nyárra alábbhagyott, és az SPD története leggyengébb eredményével, 20,5 százalékkal végzett a Bundestag-választáson.

Martin Schulz a választás után bejelentette, hogy pártja ellenzékbe vonul, és azt is kijelentette, hogy nem vállalna tisztséget egy Angela Merkel vezette kormányban. Végül mindkét ügyben 180 fokos fordulatot hajtott végre, a sikertelenség és az irányváltások miatt pedig péntekre elfogyott a levegő körülötte. Így valószínűleg "egyszerű" parlamenti képviselőként folytatja pályafutását.

Korábbi sajtóértesülések szerint megígérte Sigmar Gabrielnek, hogy megtarthatja a külügyminisztériumot, ha sikerül megvalósítani az újabb nagykoalíciót. Valószínűleg erre utalt Sigmar Gabriel egy pénteki lapinterjúban, amelyben sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy "mily keveset ér az adott szó, és mennyire tiszteletlenül bánnak egymással az emberek az SPD-ben".

A Berliner Morgenpost című lapban közölt interjúban hozzátette: jobban szerette volna, ha az emberek "egyszerűen egymás szemébe néznek és kimondják az igazságot", de úgy tűnik, ez "kiment a divatból".

Az egyelőre nem ismert, hogy Sigmar Gabriel a történtek után hajlandó-e tovább folytatni külügyminiszteri munkáját. A Berliner Morgenpostban és a kiadóvállalat Funke médiacsoport többi lapjában megjelent interjúban még azt mondta, hogy új szakasz kezdődik az életében. A szakállt viselő Martin Schulzra utalva hozzátette: kislánya azt mondta, hogy ne szomorkodjon, mert így többet lehet a családdal, ami jobb, mintha "azzal a szőrös arcú férfival" kellene dolgoznia.