A Moszkva és Kijev közti közvetlen kapcsolatok sohasem szakadtak meg, Oroszország kész pragmatikusan, a felek egyenrangúságán alapuló párbeszédre azt követően, hogy a hét végén Ukrajna elnökévé választották Petro Porosenkót - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn a RIA Novosztyi tudósítása szerint. Moszkva kész figyelembe venni az ukrán választók egyértelműen kifejezett akaratát - utalt arra, hogy Porosenko az első fordulóban simán abszolút többséget szerzett az elnökválasztáson. Nemzetközi és ukrán politikai körökben attól tartottak a szavazás előtt, hogy Moszkva nem ismeri el az új kijevi vezetést.

Ahogy Vlagyimir Putyin elnök azt többször világossá tette, az orosz vezetés kész a dialógusra ukrán partnereivel, így Petro Porosenkóval is - fejtegette Lavrov. Az egyetlen feltétele ezeknek a tárgyalásoknak, hogy a partner ne támasszon előfeltételeket, elsősorban ne tartson igényt arra, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok közvetítő szerepet játsszon az orosz és az ukrán fél között. Lavrov emlékeztetett rá, hogy Kijev korábban felvetette ezt a lehetőséget.

Az orosz külügyminiszter jelezte, hogy tudomásul vették Porosenko szándékát, miszerint első elnöki útja a kelet-ukrajnai Donbass régióba vezet. Az orosz kormány mindig támogatta a kijevi központi vezetés és a régiók képviselőinek közvetlen tárgyalásait - mondta. Szerintük ez kulcsfontosságú az ukrán válság megoldásához. Az ideiglenes kijevi kormány kiterjedt katonai akciót indított a Moszkva-barát szakadárok ellen, aki elfoglalták számos kelet- és dél-ukrajnai város középületeit. Helyi és nemzetközi megfigyelők szerint a szeparatisták - akik környezetükben akadályozták a vasárnapi szavazás lebonyolítását - támogatást kapnak Oroszországtól.