Finnországban vasárnap választanak. Felmérések szerint a jobboldal minden tömörülése visszaesésre számíthat. A legkevésbé még a 2015-ös voksolás győztese, a Nemzeti Gyűjtőpárt (KOK) népszerűsége sínylette meg az eltelt négy évet, de kevesebb voksra számíthat a jobboldali populista Valódi Finnek (PS), amely már korábban kilépett a koalícióból, valamint a kormányfő által fémjelzett Finn Centrumpárt (KESK) - írja a Népszava.

A voksolás favoritjai a szociáldemokraták. Mindegyik felmérés Antti Rinne pártjának előnyét mutatja, bár a fölény kissé csökkent az elmúlt hetekben. Az SDP optimális esetben 20 százalék fölé kerülhet. Koalícióra léphetnek a Zöld Szövetséggel (VIHR), igaz a két párt együtt még messze nem szerezne elég mandátumot a stabil kormányalakításhoz. Szövetséget köthetnek ezért a Baloldali Szövetséggel (VAS), valamint a Svéd Néppárttal (RKP).

A Népszava összefoglalója szerint Finnország abból a szempontból európai kivétel, hogy most nem a jobboldali populisták, hanem a baloldal megerősödése várható. Ebben döntő szerepet játszik az, hogy nem a bevándorlás, vagy az EU jövője, hanem a környezetvédelem állt a kampány középpontjában.

A finnek attól félnek, hogy az éghajlatváltozás legnagyobb vesztesei között lesznek. Az ország háromnegyede erdő, ami európai rekord. Bár nagy részük magántulajdonban van, bárki gombászhat, illetve bármilyen gyümölcsöt leszedhet a fáról. Ugyanakkor a fa fontos energiaforrás is. Az energia 20 százalékát az erdő "termeli ki".

Juha Sipilä miniszterelnök pártja mind több fát vágna ki, használna fel e célra, a Zöldek és a Baloldali Szövetség azonban hevesen tiltakozik. A jobboldal várható visszaesése részint arra vezethető vissza, hogy az emberek úgy vélik, a jelenlegi koalíció a környezetet fenyegetheti.