A kiskereskedelmi forgalom szeptemberi visszaesését szinte csak és kizárólag az autóvásárlások lassulása okozta. Ez a hatás feltehetően csak átmeneti lesz és a kiskereskedelem egyéb területein továbbra is növekvő üzleti aktivitást látunk szeptemberben, vagyis még a kormányzati leállás előtt.

A Bloomberg által felmért piaci konszenzus szerint a befektetők stagnálásra számítottak volna, ugyanakkor a járműeladások 2,2 százalékos visszaesés a negatív tartományba taszította a mutatót. Ezt kihagyva már teljesen más képet látunk: így 0,4 százalékos az emelkedés, ami még az előző hónapot (0,2) is felülmúlja és az év harmadik legnagyobb ugrását jelenti.

A kiskereskedelmi forgalom nagyjából a fogyasztás egyharmadát teszi ki, tehát a GDP változását (rövid távon) jelentősen befolyásolhatja.