Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A koronavírus-járvány már több milliárd emberre van közvetlen hatással az utazási korlátozások, országos vesztegzárak, gyárleállások révén. A közlekedés megbénulása, valamint az ipari termelés visszaesését a Föld is megérzi: bejárták az internetet a képek Kínáról és Észak-Olaszországról, ahol jelentősen visszaesett a felmelegedést okozó gázok kibocsátása alig néhány nap alatt márciusban.

Viszont a Nemzetközi Energiaügynökség (International Energy Agency - IEA) elemzésében már akkor arra figyelmeztetett - ahogy azt részletesen megírtuk -, hogy a koronavírus-járvány utáni válság inkább rontja a klímaváltozás elleni harc helyzetét. A vállalatok ugyanis egyrészt késésbe kerültek a zöldfejlesztéseikkel, másrészt a krízis közepette épp az ilyen költséges beruházásokat napolták el a legszívesebben a termelőcégek.

Az Európai Unió viszont most azt tervezi, hogy a gazdaság megmentését egybeköti a klímaváltozás lelassításával: a tervezett 750 milliárd eurós helyreállítási csomagjának a 25 százalékát környezetvédelmi intézkedésekre fordítanák, egyebek közt épületfelújításra, a tiszta energiát alkalmazó technológiákra, alacsony szén-dioxid-kibocsátású járművekre és a fenntartható földhasználatra. Lényegében biztosítékokat építenének a támogatási programokba, amelyek megkövetelnék, hogy a pénzt a vállalatok és államok zöld beruházásokra kell, fordítsák - derül ki az Euronews összefoglalójából.

Az ösztönző csomagot még jóvá kell hagynia az Európai Parlamentnek és a 27 tagállamnak, tehát szinte biztosan változni fog, mielőtt véglegesítik. Ám ha végül átmegy ez a javaslat, akkor ez lehet a történelem legjelentősebb zöld beruházása. Nem pusztán környezetvédelmi haszna lehet a tervezett programnak, hanem új, korszerű munkahelyek jöhetnek létre az EU-ban, versenyképesebb lehet a kontinens gazdaság, valamint a jövőben ellenállóbb lehet a sokkhatásoknak is, mint amilyen épp az a járvány, amely életre hívja az új fajta támogatási politikát.

A javasolt helyreállítási csomag éghajlatbarát elemei:

  • 1. Épületek energiahatékonyságának fejlesztése: friss tanulmányok szerint az energiahatékonyságba történő befektetés az EU-ban és másutt dolláronként 2,3-szer több munkahelyet teremt, mint a fosszilis tüzelőanyagokba történő befektetés, valamint megmenekülhet a pandémia veszélybe került mintegy 6 millió uniós építőipari munkahely is.
  • 2. A tiszta technológiákba történő beruházások: a megújuló energiába történő befektetés dolláronként 2,6-szor több munkahelyet teremt, mint a fosszilis tüzelőanyagokba történő befektetés. Maga a technológia viszont drága, így a fejlesztések esetében hasznos, ha az EU forrásokat allokál az ilyen beruházásokra.
  • 3. Alacsony szén-dioxid-kibocsátású járművek terjedésének támogatása: a nagy elektromos járművek előzetes beszerzési költségei az EU-ban 2022-re várhatóan versenyképesek lesznek a támogatások nélküli tradicionális járművekkel. Az ösztönző csomag ezt a dátumot még előrébb hozhatja.
  • 4. Fenntartható mezőgazdasági fejlesztések támogatása: a célok között szerepel a műtrágyahasználat visszaszorítása, az élelmiszerpazarlás csökkentése, valamint az egészségesebb és fenntarthatóbb étrendre való áttérés, melyhez kapcsolódik a halászati gazdálkodás és az akvakultúra fejlesztése.
  • 5. Igazságos átmenet: a portál szerint az ösztönző csomag támogatná az energiaátalakulás miatt érintett munkavállalókat és közösségeket - ideértve a történelmileg fosszilis tüzelőanyagokra támaszkodó térségeket is. 44 milliárd dollár értékben fektetnének be az EU Just Transition Fund-ba (Igazságos Átmenet Alap), hogy ezzel is ösztönözzék a magánbefektetéseket.