Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

May le akarta csillapítani a kormányon lévő néhány konzervatív párti képviselő követelését azzal, hogy engedett az ellenzéki Munkáspárt azon nyomatékos kérésének, hogy legyen egy "teljesen transzparens vita" arról, hogy a kormány miként tervezi végrehajtani a választópolgárok EU elhagyására vonatkozó akaratát. A vita elkerülése May kritikusai szerint aláásná az évszázados demokráciát - írta a Reuters.

A döntés megmozgatta a fontot is, ami több mint 1 százalékot erősödött a dollárral szemben 1,2325 dollárig emelkedve a délelőtti órákban, ám ez még mindig csak kis részét teszi ki az elmúlt négy napban bekövetkezett 4,9 százalékos gyengülésének a dollárral szemben. A brit pénz a júniusi referendum óta egyébként 18 százalékot esett a dollárral szemben, hiszen a befektetők aggódnak az úgynevezett "kemény Brexit", illetve az EU 500 milliós piacától való elszakadás miatt. Kedden több bankvezér is kijelentette, hogy már a következő év elején elkezdhetik alkalmazottaik külföldre helyezését, ha nem lesz egyértelmű az egységes piachoz való hozzáférés.

May szóvivője napközben kijelentette, hogy a parlament fontos szerepet játszik, de az Egyesült Királyság polgárainak június 23-án kifejezett akaratát is tiszteletben kell tartania. A szóvivő továbbá hozzátette, szerinte a parlament szavazása nem ássa alá a kormány tárgyalási pozícióit, valamint azt is kijelentette, hogy nem lesz szavazás az 50. cikkely elindításáról. Erre a kijelentésre a font erősödése kisebb korrekcióba váltott.

Csütörtökön bírósági tárgyalás a Brexitről

May megvédte azt a "kiváltságát", hogy az 50. cikkely szerinti eljárást a parlament jóváhagyása nélkül elindítsa, és a véleménye szerint a kormánya is megvédi ezt a pozíciót a londoni Legfelsőbb Bíróságon csütörtökön abban a perben, amit az EU-párti befektetési alapkezelők indítottak. A bíróság azt fogja megállapítani, hogy May elindíthatja-e az 50. cikkely szerinti eljárást a képviselők jóváhagyása nélkül.

A Reuters szerint a korábbi belügyminiszter szavaiból derült ki May tárgyalási stratégiájáról néhány irány, amikor arra utalt, hogy May vissza szeretné szerezni Nagy-Britannia szuverenitását, csökkenteni a bevándorlást, mindezzel együtt pedig a lehető legjobb megállapodást elérni üzleti és kereskedelmi téren.

Az üzleti szféra már beletörődött?

A Brexit tényét már elfogadta az üzleti szféra, a kérdés most már csak az, hogy hogyan történik meg a válás - mondta a Bloombernek Mike Rake a BT csoport elnöke. Az üzleti szféra most azon van, hogy ezt a válást amennyire csak lehet fájdalommentessé tegye.

Az EU-nak mintegy 52 megállapodása van nem uniós országokkal, ezeket a briteknek 27 tagállammal is le kell egyeztetnie, emellett a WTO-tagságot is fel kell frissíteni - jegyezte meg a cégvezető. (Egyebek mellett ezt kellene az 50. cikkely szerinti kilépési procedúra keretében rendelkezésre álló két év alatt letárgyalni. Nem véletlenül fogalmazódnak meg kétségek, hogy ez a folyamat lezárható két év alatt - a szerk.)