Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Warren Buffett erősen meglepődne, ha a tőzsdei árfolyamok a következő időszakban 50 százalékos nagyságrendben zuhannának jelenlegi szintjükhöz képest - derült ki a tőzsdék egyik királyának tartott üzletember szavaiból. Buffett a CNBC beszélgetős műsorában szerepelt, ahol a nagy eséssel kapcsolatos kérdésre válaszolva csak annyit mondott: egyszer, a következő években biztosan lesz egy újabb pénzügyi válság, de nem a közeljövőben.

Ezzel élesen vitatkozik azokkal az elemzőkkel, akik újabb eszközbuborékok kialakulására figyelmeztetnek. Egyes összesítések szerint a vállalati körvények piacára áramlott óriási tőke, amely gyorsan távozóra foghatja, ha emelkedni kezdenek a kamatok, csődbe döntve a kötvényalapokat. Mások, például Marc Faber svájci befektető 30-40 százalékos zuhanást jósolnak, egyszerűen azért, mert a tőzsdék hegymenete gyanúsan hosszú ideje tart érdemi korrekció nélkül.

Idióták

Az emberek bolondok módjára viselkednek, akkor is, amikor szárnyalnak a részvényárfolyamok, és akkor is, amikor esnek - fejtegette Buffett. Ugyanezt fogják tenni a követező ötven évben is. Az azonban nem valószínű, hogy a követező években őrültségeket csinálnának, mivel még nem felejtették el a 2008-as pénzügyi összeomlást. Ahhoz hasonlít ez, mint amikor valaki kikerül egy kórház intenzív osztályáról. Ilyenkor igyekszik még betartani az egészséges életmóddal kapcsolatos alapvető szabályokat.

A tőzsdeguru abból sem csinál nagy ügyet, hogy az értékpapír-piaci befektetések értéke időnként durván csökken. Befektetési alapja, a Berkshire Hathaway eszközértéke négyszer feleződött meg az elmúlt évtizedekben, de aztán mindig talpra állt a cég. Most úgy látja, hogy a 2008-as válság szörnyűbb volt, amint amit kitörésekor gondoltak róla a szakértők. Lényegében egy gazdasági Pearl Harborról volt szó - utalt az USA elleni hadüzenet nélküli japán támadásra -, ám úgy véli, hogy az Egyesült Államok bármilyen csapást képes túlélni.

Ne adjanak el!

Buffett 2008 ősze óta bízik abban, hogy az amerikai gazdaság kilábal a válságból. Ha akkor a Fed és a kormány nem lép be a gazdaság finanszírozásába végső támaszként, akkor totálisan összeomlott volna minden. Ugyanakkor nem számít arra, hogy a GDP növekedése 2014-ben felgyorsul. Ehelyett a lassú fellendülés folytatását jósolja, ami éles kontrasztban van a 2008-2009-es szabadesésszerű visszaeséssel.

Beszélgetőtársai megkérdezték tőle, mit gondol, miért nem indulnak meg a befektetések, miért erős a vállalatok, a befektetők kockázatkerülése egy olyan üzleti környezetben, amelyben alacsonyak a kamatok és rengeteg tőke halmozódott fel a gazdaságban. Buffett egyszerű válasza szerint a pénz olyan vállalatoknál van, amelyeknek nincs rá szükségük. Vannak óriási profitokat elérő cégek, mint például az Apple, amelyek nem tudják mire fordítani a szütyőjükbe áramló dollármilliókat.

Látni fogjuk-e, ahogy a Dow Jones tőzsdeindex eléri a 100 ezer pontos értéket? - hangzott egy további kérdés. A guru szerint ő nem éri meg ezt, de a CNBC műsorvezetője - aki 58 éves - igen. (A Dow jelenleg valamivel 16 ezer pont felett van. A mutatót először 1896-ban számolták. Az 1980-as években néhány nagy visszaesés ellenére 838 pontról 2,7 ezer pont fölé nőtt, az ezredfordulón megközelítette a 11,5 ezret, ám 2009 márciusában 6,5 ponton is állt. A 15 ezres szintet tavaly májusban, a 16 ezrest ősszel lépte át - a szerk.) Buffett arra biztatja a befektetőket, hogy ne adjanak semmit a vagyonukból a Kínával vagy Ukrajnával kapcsolatos hírekre reagálva.

Bitcoin, GM

A befektetési szakember további javaslata, hogy tartózkodjunk a Bitcoin nevű internetes kriptodevizától. Igaz ugyan, hogy hatékony eszköz a dollárátutalások, fizetések közvetítésére, de ezen túl csak egy délibáb, amelynek semmilyen belső értéke nincs.

Buffett a General Motors visszahívási botrányával kapcsolatban sem lát okot az idegeskedésre. Az autógyártó 1,6 millió szedánt rendelt vissza a szervizekbe, mert légzsákjuk indítórendszere csődöt mondhat, ami végzetes balesetekhez vezetett. A szakértők azzal vádolják a céget, hogy 13 éve tud a hibáról, ám halogatta a beavatkozást, amivel emberek halálát okozta. A befektetési guru szerint Mary Barra, a GM nemrégiben kinevezett vezérigazgatója szerencsés esetben van, mert vezetőként nincs köze az ügyhöz. Ezért ha gyorsan, határozottan, őszintén cselekszik, akkor simán megoldhatja a problémát.