Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Belgrád az idei költségvetés átfogó módosításával és egy 12 törvénymódosításból álló csomagtervvel szeretné visszaszerezni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) bizalmát, hogy hozzájusson a befagyasztott hitelekhez, és elkerülje a büdzsé összeomlását. A Balkan Insight beszámolója szerint a kormány döntése szerint az év végére 7,1-ről a GDP 6,7 százalékára kell leszorítani a deficitet, az általános fogyasztási adót - az élelmiszereket terhelők kivételével - 18-ról 20 százalékra emelik, a vállalati nyereségadó pedig jövőre 10-ről 12 százalékra megy fel. Enyhítésként októberben és jövő áprilisban 2-2 százalékkal emelik a közalkalmazotti béreket és a nyugdíjakat.

Mladjan Dinkic pénzügyminiszter a kormány ülése utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy a program végrehajtásával az utolsó negyedévben 26 milliárd dinárt, jövőre még 12 milliárd dinárt takarítanak meg. Beszámolt arról is, hogy az intézkedési csomag mellett a kormány 12 törvény módosítását is elfogadta, amellyel "rendet teremt" a közszféra finanszírozásában. A törvénymódosítások már a jövő héten a parlament elé kerülnek.

Szerbia rendkívül nehéz helyzetben van, mert a költségvetési hiány fedezésére és az államadósság törlesztésére idén rekord nagyságú összegre, 4,4 milliárd euróra van szükség, miközben csak a kamatokra háromszor annyit költünk, mint amennyi a teljes agrárköltségvetés - nyilatkozta Mladjan Dinkic.

Tegnap érkezett Belgrádba az IMF küldöttsége, amely a makrogazdasági helyzeten és az ország kilátásain túl olyan kényes kérdésekről tárgyal, mint az új kormánynak a jegybank függetlenségét alapvetően korlátozó döntéseiről.