Megtörtént a nagy fordulat Németországban

Tavaly már Kína volt Németország legfontosabb külkereskedelmi partnere a friss adatok szerint. Megelőzte a harmadik helyre visszaeső Egyesült Államokat és Franciországot is.
Lovas-Romváry András, 2017. február 24. péntek, 14:09
Fotó: Pixabay

A német Szövetségi Statisztikai Hivatal pénteken megjelent adatai szerint a történelem során első ízben Kína lett Németország legfontosabb kereskedelmi partnere 2016-ban. A Reuters CNBC által idézett beszámolója szerint az Egyesült Államok a korábbi első helyről a harmadikra csúszott, Francaiország a második.

A német külkereskedelmi forgalom Kínával szemben 170 milliárd euróra emelkedett. A fejleményt valószínűleg örömmel fogadhatja a német kormányzat, amely fontos feladatának tekinti a globális szabadkereskedelem megőrzését azután, hogy Donald Trump amerikai elnök extra terhekkel sújtaná az Egyesült Államokban az importot és kereskedelmi ügyekért felelős tanácsadója megvádolta Németországot, amely szerinte a gyenge eurót használja fel exportja támogatására - írja a hírügynökség.

Sigmar Gabriel helyettes német kancellár korábban úgy vélte, az Európai Uniónak Ázsia irányában kellene újradefiniálnia gazdaságpolitikáját ha a Trump kormányzat protekcionista útra lép.

Az új amerikai elnök protekcionista terveit figyelembe véve arra lehet számítani, hogy a Németország és Kína közötti kereskedelmi kapcsolatok tovább fognak erősödni - kommentálta az adatokat a BGA német kereskedelmi szövetség.

A második legfontosabb kereskedelmi partner tavaly továbbra is Franciaország maradt 167 milliárd eurós forgalommal, az Egyesült Államok 165 milliárd euróval a harmadik helyre szorult vissza.

Az Egyesült Államok 2015-ben vált a németek legfontosabb kereskedelmi partnerévé, 1961 óta akkor első ízben vette el az első helyet Franciaországtól, köszönhetően a gyenge eurónak és az amerikai gazdaság fellendülésének.

Eközben a német Kelet-Európai Gazdasági Kapcsolatok Bizottsága bejelentette, várakozásaik szerint az Oroszországba irányuló német export 5 százalékkal növekedhet idén. Ez lenne az első olyan év a szankciók bevezetése óta, amikor nőne az oda irányuló német export.

Ha csak az exportszámokat nézzük, akkor a német termékeknek továbbra is az Egyesült Államok maradt a legfontosabb felvevőpiaca. Német termékeket összesen 107 milliárd euró értékben exportáltak tavaly az USA-ba. Az exportpiacok közül a második legnagyobb Franciaország 101 milliárd euróval, Nagy-Britannia 86 milliárd euróval a harmadik. Németországnak egyébként Nagy-Britanniával szemben a legmagasabb a kereskedelmi többlete, több, mint 50 milliárd euró. Második helyen az Egyesült Államok áll 49 milliárd euróval.

Ez azt jelenti, hogy a hatalmas, 252,9 milliárd eurós tavalyi német külkereskedelmi többlet 40 százaléka az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával meglévő kereskedelmi kapcsolatoknak volt tavaly köszönhető.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Winter, 2017.02.25 14:55

Ez nagyon fontos hír. Jól mutatja az EU erodálódását.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Winter, 2017.02.25 14:54

@Ezt-neked: a magyar infrastruktúra közép-európai viszonylatban kiemelkedően jó.
Igazából amiről beszélsz, azt már elvitték a lengyelek előlünk. Nem most: 2005 táján.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ezt-neked, 2017.02.24 19:32

@ablakzsiraf: " Az EU-s országok nyitnak a kelet fele, mert ha ők nem, majd a világ többi része teszi helyettük és lemaradnak. Ebben a fősodorban van Magyarország is."

Jobberkém, a "Keleti Nyitás"-hoz megfelelő áron, megfelelő minőségű termék szükségeltetik, ez már nem a "KGST", ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Németek előre törése!
Volt itt már korábban arról is szó, hogy majd mi leszünk a "Kelet " logisztikai elosztó központja! Ha, ha, ha
Ja, ahhoz meg megfelelő infrastruktúra szükségeltetik, csak azt meg elfelejtettük az elmúlt években fejleszteni! Hogy mik vannak, most mond, a qurmányod elcseszett közel 7 évet, és a szájkaratén kívül, még egy lépést sem tettünk előre!
Na ja, mondjátok, mert az a szemét szankciózás az "Oroszokkal", de látni kell, hogy az Oroszokon kívül, van még néhány ország kelet felé, ahol még sem a mi áruinkat veszik meg, vajon miért? Ha, ha, ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ablakzsiraf, 2017.02.24 19:22

@atombandi: ja, meg ahogy már korábban kifejtettem másoknak is, mindenkivel úgy beszélek ahogy nyit. Aki értelmes azzal normálisan, aki segghülye, azzal vagy sehogyan, vagy megkapja amit kell.
Amúgy, ha jól emlékszem az első beszélgetésünk anyázásba torkollott egy k országozás miatt. Örülök hogy elhagytad, és látod én is váltottam esetedben.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ablakzsiraf, 2017.02.24 19:13

@atombandi: az, hogy valaki hülye-e vagy sem, az azért nem teljesen iskolai végzettség függő, és ugye az általános hülyeségen túl lehet szelekciós hülyeség is, azaz ha valaki valamihez okos, más területen még akár lehet segghülye/elvakult is. Ennek vélhetően nem a tanulási készséghez van köze, hanem a szocializálódáshoz.

Más részről pedig a néppártok arról szólnak hogy felszívják a társadalom széles rétegeinek támogatását, ergo a hülyékét is. Nincs ezen semmi meglepő. De ettől a kispártok sem mentesek, sőt, amelyik arra építi az imidzsét hogy náluk mindenki milyen okos, na oda mennek a leghülyébbek kompenzálni.

Szóval ebből a megközelítésből alapvetően nehéz bármit is kihozni. Viszont tapasztalatom szerint (Magyarországon) a legalább középtávon liberális pártot támogatók többnyire a kompenzálók közé tartoznak. (rövidtávon én is belefutottam, hajdanán, míg rá nem jöttem mekkora átbaszás az egész).

Végül pedig hogy az eredeti felvetésemhez is köze legye, ha elolvasod azon nagy hangú kommentelők kommentjeit akik fikázzák a "Keleti nyitást", ezen táborba tartoznak, és főleg demagógiával, mocskolódással operálnak, holott csak figyelni és gondolkozni kellene, nem ordibálni azt, hogy ők mennyire figyelnek és gondolkoznak. Az EU-s országok nyitnak a kelet fele, mert ha ők nem, majd a világ többi része teszi helyettük és lemaradnak. Ebben a fősodorban van Magyarország is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html