Alig másfél órával azt követően, hogy a szenátusban 50:48 arányban megszavazták a jelöltségét, Brett Kavanaugh - a hagyományok szerint Bibliára tett kézzel - felesküdött a legfelsőbb bíróság bírói tisztségére - írja az MTI.

Az új főbírót John Roberts, a testület elnöke eskette fel zárt körű ceremónia keretében.

Donald Trump elnök, útban egy választási nagygyűlésre Kansasbe, az elnöki különgépen közzétett Twitter-bejegyzésben gratulált az új főbírónak, és egyúttal bírálta a demokrata politikusokat "szörnyűséges támadásaikért" Kavanaugh ellen. Az új bíró kinevezését heves vita előzte meg, mert egy nő azzal vádolta meg, hogy 1982-ben szexuálisan zaklatta.

Majd később más áldozatok is jelentkeztek, de a szenátusi bizottság előtt csak Christine Blasey Ford tett vallomást. A jelenleg a Palo Alto Egyetem pszichológia professzoraként dolgozó Ford először beszélt nyilvánosan az őt ért támadásról, de korábban pszichoterapeutájának is beszámolt a 36 évvel ezelőtti esetről.

Ő azt kérte, hogy az FBI indítson nyomozást az ügyben, de ezt a szenátusi bizottság Republikánus Párthoz tartozó tagjai eredetileg ellenézték. Majd a meghallgatás után egy hetet adtak a szövetségi nyomozóirodának, de ennek során sem Fordot, sem Kavanaught, sem egy nevesített tanút sem hallgattak meg.

Kavanaugh ugyanezen szenátusi testület előtt azt vallotta, hogy soha nem fordul vele elő, hogy túl sokat ivott, mint ahogy azt a nő állította nyilatkozatában, hogy részegen próbálta szexuális együttlétre kényszeríteni. Tagadta, hogy valaha a rendőrségnél is ügye lett volna abból, hogy részeg lett volna. Erről később kiderült, hogy nem igaz: 1985-ben egy UB40-koncert után összeverekedett részegen egy kocsmában, amiért kihívták rá a rendőrséget is - ahogy azt a New Yorker kiderítette.

A Szenátusban végül a Kavanaugh mellett végig kiálló republikánusok kihasználva többségüket megszavazták főbírónak.

 

Ha segítség kell, telefonáljon!

Ha Ön, vagy ismerőse nemi erőszak vagy családon belüli erőszak áldozata lett, hívja segítségért a NANE ingyenes segélyvonalát (I06-80-505-101) minden este (szerda kivételével) 18 és 22 óra között, vagy a KERET ingyenes segélyvonalát (06-40-630-006) hétfőn 10 és 14 óra, szerdán 14 és 18 óra, illetve pénteken 10 és 14 óra között!

 

Trump örül

Donald Trump amerikai elnök nagyszerűnek, demokrata párti vezető politikusok szomorúnak nevezték Brett Kavanaugh kinevezését az Egyesült Államok alkotmánybíróságaként is működő legfelsőbb bíróság tagjának.

Az elnök szombaton este a kansasi Topeka városában kampánygyűlésen vett részt, és több ezer ujjongó híve körében történelminek nevezte a napot Kavanaugh kinevezése miatt. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a szavazás "fantasztikus győzelem nemzetünk és alkotmányunk számára".

Trump dicsérte a republikánus politikusokat, akik - ahogyan fogalmazott - "nem voltak hajlandóak meghátrálni a demokraták szégyentelen politikai kampánya előtt". Hangsúlyozta: "radikális demokraták már a jelölt személye bejelentésének pillanatában csúfos kampányt indítottak, hogy ellenálljanak, akadályozzanak, késleltessenek, romboljanak és tönkretegyenek".

Az amerikai elnök ostorozta azt az egyetlen republikánus szenátort, aki a főbírójelölt ellen szavazott. "Alaszka nem fog megbocsátani Lisa Murkowski szenátornak" - hangoztatta.

Az aznap kinevezett új főbírót az elnök nagyszerű jellemnek és intellektusnak nevezte. Bejelentette, hogy hétfőn este a Fehér Házban, ünnepélyes keretek között kerül sor a beiktatására.

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője a nagygyűléssel egy időben közölte, hogy Donald Trump már korábban telefonon gratulált Kavanaugh-nak, és beszélt Mitch McConnell szenátorral, a szenátus republikánus többségének vezetőjével, valamint Paul Ryan házelnökkel. Twitter-bejegyzésében a szóvivőnő elégedettségének adott hangot a szenátusi szavazás eredménye miatt, és leszögezte, hogy a legfelsőbb bíróságon most 5:4 arányú konzervatív többség van, míg egy Hillary Clinton-elnökség esetén 6:3 arányú liberális többség lett volna.

Demokrata párti politikusok a szavazás után arra sürgették híveiket, hogy a lehető legnagyobb számban menjenek el voksolni a novemberi félidős választásokon. Tom Perez, a Demokrata Párt elnöke közleményében leszögezte: "nem hagyjuk abba a menetelést, nem hagyjuk abba a harcot, és a választás napján olyan vezetőkre szavazunk majd, akik a mi értékrendünket képviselik".

Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi kisebbségének vezetője "a nők, a lányok és a családok számára szomorú" napnak nevezte a szombatit. Bejelentette, hogy az információ szabadságáról szóló törvény alapján kérvényt nyújt be, hogy legyenek nyilvánosak és a közönség számára is hozzáférhetőek a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatai dokumentumai Kavanaugh feltételezett szexuális zaklatási ügyében.

Mitch McConnell szenátor, a republikánus frakció vezetője félresöpörte a bírálatokat, és azt mondta: "ez jó nap volt Amerika és fontos nap a szenátus számára". Újságíróknak nyilatkozva hangot adott azon meggyőződésének, hogy Brett Kavanaugh megszavazása segít majd megőrizni a novemberi félidős választásokon a republikánus többséget a törvényhozásban.

A washingtoni szenátus és a legfelsőbb bíróság épülete előtt az éjszakába nyúlóan tüntettek Brett Kavanaugh ellen, a rendőrség több mint száz embert letartóztatott. A Kavanaugh-ellenes tüntetők, elsöprő többségükben nők, New Yorkban és Seattle városában is utcára vonultak.

A fotó forrása: AFP/Saul Loeb.