Ha az értesülés igaz, Mubarak lehet a második államfő, aki az "arab tavasz" áldozatául esik anélkül, hogy lefolytatták volna ellene a megfelelő vizsgálatot. Moammer Kadhafi csütörtökön halt meg gyanús körülmények között, miután felkelők elfogták - írta a hírportál.

Mubarak - akinek egészsége odáig romlott, hogy egy ágyon fekve vesz részt saját tárgyalásán - vasárnap este végignézte a Kadhafi haláláról szóló televíziós riportot, és ennek láttán szívrohamot kapott - közölte az egyiptomi forrásra hivatkozó Russia Today. Az első jelentések még arról szóltak, hogy a roham halálos volt, később pedig a szóban forgó informátor arról számolt be, hogy Mubarak kritikus állapotban van, és bármelyik percben meghalhat.

Az értesülést nem lehetett megerősíteni: más egyiptomi források szerint Mubarak még csak nincs is az intenzív osztályon, ügyvédje pedig úgy fogalmazott, hogy védence jó állapotban van. Az egyiptomi hadsereg mindazonáltal úgy döntött, hogy a letartóztatás idejére megerősíti a Mubarakot ellátó kórház védelmét.

A bukott vezető egészségi állapota manapság tabutémának számít Egyiptomban, ami csak növeli a zűrzavart - írta a Russia Today munkatársa.

Mubarakot több különböző bűncselekmény elkövetésével, köztük a februárban utcára vonuló, végül a kormányt megdöntő tüntetők lövetésével vádolják.

Hasonló eset történt a közelmúltban, amikor Slobodan Milosevic volt jugoszláviai, illetve szerbiai elnök a hágai Nemzetközi Törvényszék fogdájában 2006-ban szívrohamot kapott. Milosevic ellen a kilencvenes évek balkáni háborújában elkövetett bűncselekmények miatt indítottak eljárást, amely így befejezetlen maradt.