Az amerikai elnök szerdán Twitteren közölte, hogy Christopher Wray volt igazságügy-minisztériumi vezetőt nevezi ki a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) élére. Trump további részleteket későbbre ígért - írja a Business Insider (BI). Wray kinevezését az amerikai szenátusnak jóvá kell hagynia.

Wray a Yale egyetem jogi karán szerzett diplomát 1992-ben, ahol a neves Yale Law Journal szakfolyóirat főszerkesztője volt - írja az Reutersre hivatkozva az MTI. George W. Bush elnöksége alatt egy ideig (2003 és 2005 között) igazságügy-minisztériumi államtitkár volt, ebben az időben Comey volt a tárca miniszterhelyettese. Wray a bűnügyi főosztályt vezette, vállalati csalási botrányok és az amerikai piacokat érintő esetek tartoztak a hatáskörébe a King and Spanding honlapján közzétett életrajza szerint szerint.

Munkája során szoros együttműködést folytatott az FBI-jal. Wray kulcsszerepet játszott a terrorizmus elleni háborúval kapcsolatos jogi és műveleti lépések felülvizsgálatában - áll az életrajzban. Wray tagja volt a legnagyobb amerikai áramellátó vállalat, az Enron botrányának kivizsgálására ügyészekből és FBI-ügynökökből felállított különbizottságnak.

Wray jelenleg a King & Spanding ügyvédi iroda washingtoni és atlantai irodáiban dolgozik, a vállalat szerint különböző "fehérgalléros" bűnügyekkel és hatósági végrehajtással foglalkozik. Ő képviselte 2014-ben Chris Christie-t, New Jersey kormányzóját az úgynevezett "Bridgegate" ügyben, amikor kiderült hogy kicsinyes politikai bosszú miatt tavaly szeptemberben lezárták le a New Yorkba vezető, kétszintes George Washington-híd több sávját is, óriási dugókat okozva ezzel, és teljesen megbénítva a híd egyik oldalán fekvő Fort Lee városát. Kiszivárgott emailek szerint Christie kabinetfőnökének helyettese, Bridget Anne Kelly nyiltan utasította a New York és New Jersey Kikötői Hatóság két Christie által delegált vezetőjét, hogy okozzanak közlekedési fennakadást a városnak, aminek demokrata polgármestere nem állt ki Christie mellett a kormányzói kampányban.

Biztonságos választás?

A BI szerint Donald Trump választása most egy biztonsági játéknak tűnik, miután a FBI korábbi igazgatójának, James Comeynak május 9-i váratlanul elbocsátása nagy megbotránkozást keltett. Comey személyesen felügyelte az amerikai elnökválasztásba történt orosz beavatkozás ügyében folyó FBI-vizsgálatot és várhatóan csütörtökön hallgatja meg a szenátus hírszerzési bizottsága Moszkva beavatkozása, illetve Trump kampánycsapatával és szövetségeseivel történt esetleges összejátszása ügyében. Sean Spicer fehér házi szóvivő szerint az elnök több igazgatójelölttel (közöttük Wrayjel is) tárgyalt a múlt héten.

Nagy falat lesz neki?

Egy volt FBI-vezető ugyanakkor felvetette, hogy Wray képes lesz-e irányítani a több mint 35 ezer alkalmazottat foglalkoztató FBI-t, miután az igazságügy-minisztériumban egy kis létszámú főosztály vezetője volt - írja a Reuters.

(Fotó: MTI/AP/Lawrence Jackson)