Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hétfőn kézhez  kapott levél részleteiről  Trump ugyanakkor  nem számolt be. Szintén részletek említése nélkül kifejtette továbbá, hogy arra számít, "valami pozitív" dolog történik majd Washington és Phenjan viszonyában. A két ország kapcsolatát "nagyszerűnek" minősítette.

Trump hangsúlyozta: Kim Dzsong Un betartotta szavát, Észak-Korea immár nem hajt végre kísérleteket hosszú hatótávolságú nukleáris rakétákkal.

Donald Trump kijelentései előtt nem sokkal John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó azt hangoztatta, hogy "teljes mértékben lehetséges" egy harmadik csúcstalálkozó is Trump és Kim között, ez csakis az észak-koreai féltől függ. Washington mindenesetre készen áll erre.

Donald Trump kitért Kínára és Venezuelára is: Peking azon van, hogy megkösse a kereskedelmi egyezményt Washingtonnal, ám erre csakis akkor kerülhet sor, ha - mint fogalmazott -"a megállapodás a lehető legjobb". Mindazonáltal dicsérte Hszi Csin-ping kínai elnököt, hozzátéve, hogy megérti őt, mert a kínai érdeket képviseli, míg ő az amerikaiak érdekeit helyezi mindenek elébe.

Trump leszögezte: számít arra, hogy a G20-as országcsoport június végén a japán Oszakában rendezendő csúcstalálkozóján megbeszéléseket folytat a kínai vezetővel, de szerinte Hszi elnöknek muszáj változtatnia az eddigi kereskedelmi tárgyalásokon egynémely kérdésben képviselt álláspontján.

Venezueláról szólva az amerikai elnök a dél-amerikai ország jelenlegi helyzetéért elődjét, Barack Obama elnököt és kormányzatát is hibáztatta és kilátásba helyezte, hogy menedékjogot ad venezuelai állampolgároknak.