Dühös tory parlamenti képviselők támadták Soros Györgyöt azért, mert összesen 700 ezer fonttal (250 millió forint) támogat EU-párti, azaz a brexitet elutasító civil szervezeteket az Egyesült Királyságban - adta hírül a The Sun. Tartsa távol magát a brit politikától! - hangzik a magyar származású üzletembernek címzett üzenet lényege.

Az egyik legélesebben fogalmazó bíráló, Lord Lamont emlékeztetett arra, hogy Soros 25 évvel ezelőtt hatalmas összeget keresett azon, hogy a font ellen spekulált. Ezt követően a brit gazdaság recesszióba süllyedt. A politikusnak ugyanakkor nem az ellen van kifogása, hogy Soros a pénzpiacokon kockáztatja a vagyonát, hanem az ellen, hogy politikába is bele kíván szólni. Úgy véli, hogy Sorosnak maradnia kellene a befektetésnél, azaz távol kellene tartania magát a politikától.

Perverz?

Szerinte perverz és ellenkezik az üzletember Nyílt Társadalom Alapítványának küldetésével, amit Soros György most csinál. Miközben ugyanis az alapítvány célja a demokrácia támogatása, a brexitellenes szervezetek pénzelése ezzel éppen ellentétes hatást ér el, hiszen az anyagi segítségben részesült szervezetek a demokratikus népszavazás eredményét akarják felülírni.

Az ismert euroszkeptikus Duncan Smith azt várja a legnagyobb, 400 ezer fontos támogatást kapó Best for Britain szervezettől, hogy köszönettel adja vissza a pénzt. A Nyílt Társadalom elnöke, Patrick Gaspard viszont azzal védekezik, hogy az uniós kilépés veszélyezteti a nehezen kivívott polgári és munkavállalói jogokat Nagy-Britanniában, például a tiszta levegőhöz vagy a nemzetközi standardoknak megfelelő élelmiszerhez való jogot.

Még több pénz

Az egy nappal korábbi hírrel ellentétben, nem csupán az említett szervezet kapott pénzt, hanem például az European Movement, egy pártokon átnyúló szövetség, amely bent akarja tartani az Egyesült Királyságot az EU-ban. Ez szervezet 182 ezer fontot költhet el. További 35 ezer megy a Scientist for EU-hoz és 86 ezer a Bright Blue-hoz - az utóbbit egy EU-párti tory politikus vezeti.

A miniszterelnöki hivatal szóvivője kijelentette, hogy Soros Györgynek minden joga megvan ahhoz, hogy támogasson a brit kilépést ellenző szervezeteket. Ugyanakkor elismételte a kormány hivatalos álláspontját, miszerint a szigetország szavazóinak többsége a brexit mellett döntött a 2016. júniusi függetlenségi referendumon, amit tiszteletben kell tartani és nem lehet felülírni egy újabb népszavazással.

A fotó forrása: Shutterstock