A svájci versenyhatóság (Weko) vizsgálatot indít az alpesi ország legnagyobb bankjai, az UBS AG, a Crédit Suisse, a brit RBS és Barclays, az amerikai JPMorgan Chase és Citigroup, valalmint két kisebb helyi bank - a Zuercher Kantonalbank és a Julius Baer Group - ellen azzal a gyanúval, hogy manipulálták a devizaárfolyamokat. A hatóság közleménye szerint további pénzintézetek és brókercégek is érintettek lehetnek az eljárásban.

A Weko hónapokkal ezelőtt indított előzetes felmérést az ügyben, ennek alapján jutott arra a következtetésre, hogy alaposabb kivizsgálásra van szükség. A botrány tavaly júniusban robbant ki, amikor a Bloomberg jelentette, hogy tudomása szerint különböző bankoknál dolgozó számos devizakereskedő együttműködött a benchmarknak tekintett WM/Reuters árfolyamok befolyásolása céljából. A világ devizapiacain naponta 5,3 ezer milliárd dollár értékű üzletet kötnek.

Hagymaszeletelés

Ez csak egy újabb rétege egy nagyon nagy hagymának - értékelte a bejelentést Christopher Wheeler a Mediobanca SpA londoni elemzője. A bankok igyekeznek mindenben együttműködni a szabályozó hatóságokkal, hogy csökkentsék az ügy anyagi következményeit, csakhogy az elmúlt két évben számos vizsgálat indult ellenük.

A hatóságok arra kíváncsiak, hogy a kereskedők kicseréltek-e egymással bizalmas információkat, összehangolták-e tevékenységüket, kötöttek-e ügyleteket egyeztetett áron azzal a céllal, hogy befolyásolják a benchmark árfolyamokat - derül ki a Weko közleményéből. A szervezet az előzetes vizsgálatban megállapította, hogy számos jele van a megengedhetetlen kooperációnak, ami az összes jelentős valutát érinti.

Nem mi voltunk

A Crédit Suisse, amelynek tevékenységét nem érintette a Weko előzetes eljárása, közleményben tudatta, hogy álláspontja szerint a versenyhatóság inkorrekt módon hivatkozik a bankra, vádjai megalapozatlanok és ártanak a pénzintézet imázsának. Ennek ellenére együttműködnek a Wekóval. Ugyanezt vállalta az UBS is, amely belső vizsgálatot is indított az ügyben. Ennek eredményeként sajtóhírek szerint a múlt héten több az USA-ban, Szingapúrban és Svájcban dolgozó kereskedőt felfüggesztettek állásából.

A Julius Baer állítása szerint belső vizsgálatuk nem találta nyomát az árfolyam-manipulációnak. A Zuercher Kantonalbank - a legnagyobb állami tulajdonú svájci regionális pénzintézet - arra hívta fel a figyelmet, hogy elhanyagolható szerepet játszik a világ devizakereskedelmében. Piaci részesedése mindössze 0,2 százalék.

A svájci pénzügyi ellenőrző hatóság feje, Martin Wheatley a múlt hónapban az mondta, hogy az árfolyamok manipulálása éppen olyan nagy horderejű csalás, mint a londoni bankközi kamatláb (Libor) értékének befolyásolása volt. Az utóbbi ügyben - a Libor értékének összehangolt manipulálása miatt - olyan nagybankok, mint a Barclays, az RBS és az UBS összesen hatmilliárd dollár büntetés fizettek.