Lengyelország elutasítja az EU által a tagországokra ráerőszakolt, "oktrojált kötelező elosztási rendszert" - mondta a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt politikusa a Bild am Sonntag című vasárnapi lapban megjelent interjúban. Ugyanakkor Lengyelország teljesíti az EU külső határának védelmével kapcsolatos kötelezettségeit, és a menekültek támogatásához is hozzájárul - tette hozzá Andrzej Duda.

"Nyitottak vagyunk, és mindig is nyitottak voltunk" - hangsúlyozta a lengyel államfő, rámutatva, hogy az unió statisztikai hivatalának (Eurostat) kimutatása szerint tavaly valamennyi tagállam közül Lengyelország adta ki a legtöbb munkavállalási és tartózkodási engedélyt az EU-n kívülről érkező embereknek.

Arra a kérdésre, hogy ez a nyitottság szíriai vagy iraki muszlimokra is vonatkozik-e, kiemelte, hogy nem lehet az érintettek akaratával szemben cselekedni. Kifejtette, hogy 2015-ben több tucat szíriai családot fogadtak be, biztosítottak nekik lakást és munkát, a gyerekeket pedig beiskolázták, mégis mind továbbutaztak Németországba. Áttelepülésüket szerinte csak úgy lehetett volna megakadályozni, ha kényszerítik őket a maradásra és lezárják a lengyel-német határt, ami elfogadhatatlan lett volna. "A nyitott határok a szabadságot jelképezik, a lakóhely és munkahely megválasztásának szabadságát" - húzta alá Andrzej Duda. (Uniós pénzből segítette a menekültek beilleszkedését Budapest.)

A brit uniós tagság megszüntetésével (brexit) kapcsolatban is az EU-s alapszabadságok védelmét hangsúlyozta. Mint mondta, a kereskedelem és a munkahely megválasztásának szabadsága "elengedhetetlen alapszabadság és Európa legnagyobb kincse". Aláhúzta, ezért a brexitről csak olyan megállapodást lehet kötni, amely garantálja ezeket a jogokat. "Ezzel tartozunk polgárainknak" - mondta a lengyel államfő.

Fotó: AFP/Wojtek Radwanski