Tovább csökkent a menedékkérelmek száma Németországban

Tovább csökkent a menedékjogi kérelmek száma Németországban tavaly egy kormányzati kimutatás szerint, amelyet a Bild am Sonntag című vasárnapi lap ismertetett.
Domokos Erika, 2019. január 13. vasárnap, 16:16
Fotó: MTI/EPA

A hivatalosan még nem nyilvános összesítés szerint a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalhoz (BAMF) 185 ezer 853 menedékjogi kérelmet nyújtottak be 2018-ban, ami 16,5 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 222 ezer 683-hoz képest, és elmarad a migrációs válság kezdete előtti utolsó évben, 2014-ben regisztrált 202 ezer 834-től is - ismertette az adatokat az MTI.

A számok azt jelentik, hogy tavaly "trendforduló" következett be a Németországba irányuló menekültügyi migrációban - mondta a lapnak Helmut Teichmann belügyminisztériumi államtitkár. A fordulat a migráció "rendezését, irányítását és korlátozását" célzó kormányzati intézkedéseknek tulajdonítható.

A BAMF 2018-as jelentését hivatalosan január második felében mutatják be.

Ugyancsak még nem nyilvános adatokra hivatkozva a Welt am Sonntag című vasárnapi lap azt írta, hogy a menedékkérők szállásai elleni támadások száma is jelentősen csökkent tavaly. A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) összesítése szerint januártól december elejéig 143 támadás történt befogadóállomások ellen. Ez a felét sem éri el a 2017-ben egész évben regisztrált 312-nek, és elmarad a migrációs válság kezdete előtti utolsó évben, 2014-ben feljegyzett 199-től.

A Welt am Sonntag hozzátette: a csökkenés évek óta tart, legfőképpen annak hatására, hogy kevesebb menedékkérő érkezik az országba, és számos befogadóállomást bezártak. A csúcs 2015-ben volt, amikor 1031 támadást - például gyújtogatást, robbantásos merényletet, rongálást - követettek el menedékkérők szállásai ellen - írta az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Józsi1111, 2019.01.13 17:40

A menedékügyi migráció nekem szerencsésebbnek tűnt volna.
Vannak például menekültügyi törvények.
A menekültügy szerintem a migrációból létrejött problémakör megnevezése.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html