Mark Zuckerbergnek, a Facebook vezérigazgatójának leváltását kéri Soros György magyar származású amerikai milliárdos a Financial Timesnak küldött nyílt levelében, azt követően, hogy Mark Zuckerberg hétfőn találkozott az Európai Unió vezetőivel.

Az uniós vezetők nem voltak elragadtatva

Brüsszelben Zuckerberg több magas rangú uniós döntéshozóval találkozott, köztük Margrethe Vestagerrel, az Európai Bizottság ügyvezető alelnökével, aki a digitális korra felkészült Európáért is felel, Vera Jourova demokráciáért és átláthatóságért felelős uniós biztossal - aki az egyike volt azoknak az uniós döntéshozóknak, aki keményen bírálta a Facebookot a Cambridge Analytica-botrány miatt -, valamint Thierry Breton belső piacokért felelős uniós biztossal.

A Politico szerint meglehetősen hűvös fogadtatásban részesült a Facebook-vezér az EU-s döntéshozókkal folytatott találkozóin, még úgy is, hogy a találkozó előtt a Financial Timesban megjelentett egy cikket, amelyben arra szólította fel a világ törvényhozóit, hogy egyértelműen szabályozzák a nagy technológiai cégek működését. Erre konkrét javaslatokat is tett.

A találkozón Zuckerberg beszélt arról, hogy nagyobb ellenőrzésre lenne szükség a közösségi platformokon terjedő gyűlöletbeszédek miatt, és hatékonyabban kellene szűrni a dezinformációkat, amelyek a Facebookon is felbukkannak.

Az uniós vezetők azonban nem voltak tőle elragadtatva a Politico tudósítása szerint. Jurova például azt hangsúlyozta, hogy a "Facebook nem háríthat el minden felelősséget magáról", Breton pedig - aki maga is egy nagy technológiai vállalat CEO-ja volt - azzal szúrt oda Zuckerbergnek, hogy ha ilyen magas pozíciót tölt be valaki, akkor azt is látnia kell előre, hogy milyen szerepet játszik a társadalmainkban és a gazdaságainkban, és nem a szabályozókra meg a kormányokra várni, hogy megmondják, mit kell tennie.

Soros is nekiment Zuckerbergnek

Az FT-ben Soros György is reagált Zuckerberg javaslataira. Nyílt levelében úgy vélte, hogy Zuckerbergnek abba kellene hagynia a tények ferdítését és "jámboran" kormányzati szabályozások mellett érvelnie.

Soros szerint úgy tűnik, hogy Zuckerberg valamiféle kölcsönösen előnyös segítségnyújtási megállapodást kötött Donald Trumppal, hogy segítse a jelenlegi elnök újraválasztását.

Soros is úgy véli, hogy a Facebooknak nem kell kormányzati szabályozásokra várnia ahhoz, hogy mostantól ne tegyen közzé politikai hirdetéseket a választásokat követő napig, 2020 november 4-ig. Többek között Soros ezért gondolja, hogy a Facebook jelenlegi két csúcsvezetőjét, Mark Zuckerberget és Sheryl Sandberg operatív igazgatóját el kellene távolítani a pozíciójából. Ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy mindezzel együtt ő is támogatja a közösségi médiaplatformok kormányzati szabályozását.